A marketinggondolkodás két válsága - reflexió 2017-ben

Szerzők

  • János Fojtik Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Kulcsszavak:

marketingtörténet, identitásválság, marketing-eszkatológia, posztmodern marketing

Absztrakt

A tanulmány a marketinggondolkodás két válságosnak tartott periódusát vizsgálja. Az 1970-es években a marketingfogalom kiterjesztésére irányuló kezdeményezések és törekvések okoztak válságot a marketinggondolkodásban, amit identitásválságként szokás beazonosítani. A válság, szinte szoká­sos módon, az új megközelítés áttörésével ért véget. Két évtizeddel később, a korábbiakhoz hasonlóan a marketing gyakorlati és elméleti teljesítményével kapcsolatos elégedetlenség vezetett a marketing eszkatológiájának felmerüléséhez, vagyis annak a kérdésnek a vizsgálatához, hogy vajon közel van-e már a marketing elmúlása, apokalipszise. Ennek a megközelítésnek a bizonyos értelemben extrém volta, posztmodemista nyelvjáték-jellege kevés eredményt hozott annak ellenére, hogy a „feltételes apokalipszis” (Fisk 1997) gondolatának hátterében igen komoly megfontolás áll.

Downloads

Megjelent

2017-06-01

Hogyan kell idézni

Fojtik, J. (2017) „A marketinggondolkodás két válsága - reflexió 2017-ben”, Marketing & Menedzsment, 51(1-2), o. 99–104. Elérhető: https://journals.lib.pte.hu/index.php/mm/article/view/840 (Elérés: 4 október 2024).

Folyóirat szám

Rovat

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 3 4 5 > >>