A Covid-19 világjárvány következményeként kis- és középvállalkozások számára hirdetett élelmiszeripari digitalizációt célzó pályázatok vizsgálata

Szerzők

  • Anna Freund Budapesti Corvinus Egyetem

DOI:

https://doi.org/10.15170/MM.2022.56.03.06

Kulcsszavak:

élelmiszeripari digitalizáció, Covid-19, pályázati források

Absztrakt

A TANULMÁNY CÉLJA

A 2020 elején kibontakozó Covid-19 vírus következményeként megmutatkozott, hogy mennyire fontos az élelmiszeripar hazánkban is. Előtérbe került az ország önellátó képességének fontossága, melynek fontos szereplői a kis- és középvállalkozások. Ennek eredményeként 2021-től kezdődően számos pályázati forrás áll a vállalkozók rendelkezésére, amit fejlesztésre fordíthatnak. A tanulmány célja megvizsgálni, hogy a Covid helyzet a következményeként megjelenő pályázati kiírások által felgyorsítja-e a digitalizációs eszközökbe történő beruházásokat, valamint, hogy a támogatási lehetőségek milyen irányba ösztönzik a Magyarországon, a helyi gazdasági környezetben és a régióra jellemző technológiai felkészültséggel működő cégeket.

ALKALMAZOTT MÓDSZERTAN

A feltáró kutatás másodlagos források hibrid módon történő elemzésén alapszik, ami egyaránt magába foglalja a szakirodalom, valamint a pályázati adatok elemzését. A szakirodalom feldolgozása bibliometriai elemzés formájában valósul meg, míg a pályázatokat és a döntéshozói célkitűzéseket hagyományos manuális tartalomelemzéssel vizsgálja a tanulmány.

LEGFONTOSABB EREDMÉNYEK

A kutatás eredményeiben látszik, hogy hazai élelmiszeripar támogatását a digitalizáció irányába tolják a pályázati lehetőségek is. A támogatható tevékenységek esetében megjelennek elsődlegesen a fejlesztési irányok automatizált termelési rendszerekre, gyártási technológiákra, szenzor-, és vezérlés technológiákra vonatkozóan. Ezen kívül a fókuszban található, akár robottechnológiához köthető, vagy intelligens gyártási megoldásokat célzó beruházások megvalósítása (GINOP-1.2.12-21 pályázati felhívás, 2021). Emellett a Covid-19 hullámra reagálva bővített lehetőségeket is kínálva, a további fejlesztést és fennmaradást támogató pályázatok is megjelentek a magyar gazdasági szereplők számára 2021-ben (GINOP-PLUSZ-1.2.1-21 pályázati felhívás, 2021). Kidomborodik emellett azonban az is, hogy a pályázóknak lehetőségük van elsődlegesen létesítményfejlesztésre, valamint kapacitásbővítésre használni a támogatásokat, amely csak belépő szintnek tekinthető a digitális fejlettség irányába.

GYAKORLATI JAVASLATOK

A tanulmány a gyakorló szakemberek számára áttekinthető képet nyújt a gazdaságpolitikai célkitűzések és a megvalósítási lehetőségek kapcsolatáról, felhívva ezáltal figyelmüket a digitális megoldások által támogatott működésben rejlő előnyökre.

Finanszírozás: A tanulmány az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-3 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

Információk a szerzőről

Anna Freund , Budapesti Corvinus Egyetem

egyetemi tanársegéd

Hivatkozások

Ahamed, N. N., & Vignesh, R. (2022). Smart Agriculture and Food Industry with Blockchain and Artificial Intelligence. Journal of Computer Science, 18(1), 1–17. https://doi.org/10.3844/JCSSP.2022.1.17

Awan, S. H., Ahmad, S., Khan, Y., Safwan, N., Qurashi, S. S., & Hashim, M. Z. (2021). A Combo Smart Model of Blockchain with the Internet of Things (IoT) for the Transformation of Agriculture Sector. Wireless Personal Communications, 121(3), 2233–2249. https://doi.org/10.1007/s11277-021-08820-6

Baksa, M., Freund, A., Demeter, K., & Losonci, D. (2021). Üzlet 4.0 - magyarországi vállalati tapasztalatok. Akadémiai Kiadó. https://doi.org/10.1556/9789634546276

Casino, F., Kanakaris, V., Dasaklis, T. K., Moschuris, S., Stachtiaris, S., Pagoni, M., & Rachaniotis, N. P. (2020). Blockchain-based food supply chain traceability: a case study in the dairy sector. International Journal of Production Research, 0(0), 1–13. https://doi.org/10.1080/00207543.2020.1789238

Coppolino, L., Romano, L., Scaletti, A., & Sgaglione, L. (2021). Fuzzy set theory-based comparative evaluation of cloud service offerings: an agro-food supply chain case study. Technology Analysis and Strategic Management, 33(8), 900–913. https://doi.org/10.1080/09537325.2020.1850673

D’Agaro, E., Rosa, F., & Akentieva, N. P. (2021). New Technology Tools and Life Cycle Analysis (LCA) Applied to a Sustainable Livestock Production. Eurobiotech Journal, 5(3), 130–141. https://doi.org/10.2478/ebtj-2021-0022

DAS. (2019). Digitális Jólét Program: Magyarország Digitális Agrár Stratégiája.

Demeter, K., & Losonci, D. (2020). Business and technological perspectives of Industry 4.0 A framework for thinking with case illustration. Vezetéstudomány / Budapest Management Review, 51(5), 2–14. https://doi.org/10.14267/veztud.2020.05.01

Demeter, K., Losonci, D., Marciniak, R., Nagy, J., Móricz, P., Matyusz, Z., Baksa, M., Freund, A., Jámbor, Z., Pistrui, B., & Diófási-Kovács, O. (2020). Industry 4.0 through the lenses of technology, strategy, and organization A compilation of case study evidence. Vezetéstudomány / Budapest Management Review, 51(11), 14–25. https://doi.org/10.14267/veztud.2020.11.02

Dos Santos, R. B., Torrisi, N. M., & Pantoni, R. P. (2021). Third party certification of agri-food supply chain using smart contracts and blockchain tokens. Sensors, 21(16), 1–20. https://doi.org/10.3390/s21165307

Duong, L. N. K., Al-Fadhli, M., Jagtap, S., Bader, F., Martindale, W., Swainson, M., & Paoli, A. (2020). A review of robotics and autonomous systems in the food industry: From the supply chains perspective. Trends in Food Science and Technology, 106(May), 355–364. https://doi.org/10.1016/j.tifs.2020.10.028

Ejaz, M. R. (2021). The Future of Flexible Product Manufacturing by Using Industry 4.0 Technologies in Regard to Consumer Preferences. Marketing & Menedzsment, 55(3), 7–17. https://doi.org/10.15170/mm.2021.55.03.01

Erős, A. (2019). NAKlap. NAKlap, VII.(9).

Fu, H., Zhao, C., Cheng, C., & Ma, H. (2020). Blockchain-based agri-food supply chain management: case study in China. International Food and Agribusiness Management Review, 23(5), 667–679. https://doi.org/10.22434/ifamr2019.0152

Kamble, S. S., Gunasekaran, A., & Gawankar, S. A. (2020). Achieving sustainable performance in a data-driven agriculture supply chain: A review for research and applications. International Journal of Production Economics, 219(July 2018), 179–194. https://doi.org/10.1016/j.ijpe.2019.05.022

Kayikci, Y., Subramanian, N., Dora, M., & Bhatia, M. S. (2020). Food supply chain in the era of Industry 4.0: blockchain technology implementation opportunities and impediments from the perspective of people, process, performance, and technology. Production Planning and Control, 0(0), 1–21. https://doi.org/10.1080/09537287.2020.1810757

Kollia, I., Stevenson, J., & Kollias, S. (2021). Ai-enabled efficient and safe food supply chain. Electronics (Switzerland), 10(11), 1–21. https://doi.org/10.3390/electronics10111223

Kürthy, G., Dudás, G., & Felkai, B. O. (2016). A MAGYARORSZÁGI ÉLELMISZERIPAR HELYZETE ÉS JÖVŐKÉPE. Agrárgazdasági Kutató Intézet.

Lassoued, R., Macall, D. M., Smyth, S. J., Phillips, P. W. B., & Hesseln, H. (2021). Data challenges for future plant gene editing: expert opinion. Transgenic Research, 30(6), 765–780. https://doi.org/10.1007/s11248-021-00264-9

Lin, Q., Wang, H., Pei, X., & Wang, J. (2019). Food Safety Traceability System Based on Blockchain and EPCIS. IEEE Access, 7, 20698–20707. https://doi.org/10.1109/ACCESS.2019.2897792

Maditati, D. R., Munim, Z. H., Schramm, H. J., & Kummer, S. (2018). A review of green supply chain management: From bibliometric analysis to a conceptual framework and future research directions. Resources, Conservation and Recycling, 139(August), 150–162. https://doi.org/10.1016/j.resconrec.2018.08.004

Oguntegbe, K. F., Di Paola, N., & Vona, R. (2022). Behavioural antecedents to blockchain implementation in agrifood supply chain management: A thematic analysis. Technology in Society, 68(November 2021), 101927. https://doi.org/10.1016/j.techsoc.2022.101927

Tej Szakmaközi szervezet és Terméktanács. (2013). A magyar tejágazat helyzete és fejlődésének lehetséges iránya. https://tejtermek.hu/cikkek/tanulmanyok/tt-tanulmany-2014-2020

Varavallo, G., Caragnano, G., Bertone, F., Vernetti-Prot, L., & Terzo, O. (2022). Traceability Platform Based on Green Blockchain: An Application Case Study in Dairy Supply Chain. Sustainability (Switzerland), 14(6), 1–14. https://doi.org/10.3390/su14063321

Viet, N. Q., Behdani, B., Bloemhof, J., & Hoberg, K. (2021). Value of data in multi-level supply chain decisions: a case study in the Dutch floriculture sector. International Journal of Production Research, 59(5), 1368–1385. https://doi.org/10.1080/00207543.2020.1821116

Wang, L., Xu, L., Zheng, Z., Liu, S., Li, X., Cao, L., Li, J., & Sun, C. (2021). Smart Contract-Based Agricultural Food Supply Chain Traceability. IEEE Access, 9, 9296–9307. https://doi.org/10.1109/ACCESS.2021.3050112

Zupic, I., & Čater, T. (2015). Bibliometric Methods in Management and Organization. Organizational Research Methods, 18(3), 429–472. https://doi.org/10.1177/1094428114562629

Internetes oldalak hivatkozása

References of webpages

GINOP-1.2.12-21 pályázati felhívás. (2021). https://www.palyazat.gov.hu/ginop-1212-21-lelmiszeripari-kzpvllalatok-komplex-beruhzsainak-tmogatsa# Utolsó letöltés: 2022. 04. 30.

GINOP-PLUSZ-1.2.1-21 pályázati felhívás. (2021). https://www.palyazat.gov.hu/ginop-plusz-121-21# Utolsó letöltés: 2022. 04. 30.

Pályázat honlap1. (2022). Fejlesztési programok. https://www.palyazat.gov.hu/fejlesztesi_programok_2 Utolsó letöltés: 2022. 04. 30.

Downloads

Megjelent

2022-11-28

Hogyan kell idézni

Freund , A. (2022) „A Covid-19 világjárvány következményeként kis- és középvállalkozások számára hirdetett élelmiszeripari digitalizációt célzó pályázatok vizsgálata”, Marketing & Menedzsment, 56(3), o. 69–79. doi: 10.15170/MM.2022.56.03.06.

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek