Utak a „kisegítő” iskolából... Egykor szegregált keretek között tanuló, mára már felnőtt személyek társadalmi integrációjának néhány dimenzió mentén történő bemutatása élettörténeti elbeszéléseik tükrében

Absztrakt

Az iskola, mint társadalmi mobilitási csatorna szerepe a későbbi életesélyek szempontjából széleskörűen alátámasztott, ezáltal vitathatatlan (Bernstein, 1996; Kozma, 1975; Bourdieu, 1978; Ferge, 1980). A korai iskolai szelekciós mechanizmusok – melyek oki hátterét változatos „magyarázó elvek” adják – a további életút fontos állomásainak egymásutániságát is többnyire határozottan előre vázolják. Az enyhén értelmi fogyatékos tanulók számára létrehozott alapfokú oktatást nyújtó intézménytípus szinte a megalakulásától kezdve éles társadalmi viták középpontjában állt, mely egyrészt a szóban forgó fogyatékosság nem evidens jellegéből, ezáltal meghatározásának, diagnosztizálásának nehézségéből, másrészt a többségi intézményekben működő pedagógiai gyakorlat megfigyeléséből táplálkozott. A bemeneti oldallal kapcsolatos szelekciós problémák mellett azonban felmerül az a kérdés is, hogy hogyan hat mindez a kimeneti oldalra, vagyis a beiskolázás milyen következményekkel jár a fiatal későbbi életútjára, társadalmi beilleszkedésére nézve (Szabóné, 2008; Lányiné, 1985). Jelen tanulmány a fenti kérdések egy szeletének megválaszolására vállalkozik azáltal, hogy bemutatja egy 2019-ben lezajlott, egykor az eltérő tantervű általános iskolában tanuló, ma már felnőtt személyek megkeresésével történt kvalitatív élettörténeti kutatás néhány eredményét.