Az AI alkalmazások és a szerzői jogi szabályozás viadaláról Magyarországon
DOI:
https://doi.org/10.47272/KIKPhD.2024.2.3Kulcsszavak:
Adat, Mesterséges intelligencia alkalmazás, AI alkalmazás, szerzői jogAbsztrakt
Jelen tanulmány témája két és félezer éves paradoxonra utal. Az eleai Zénon emlékezetes felvetése Akhilleusz és a teknős viadaláról szól, ezzel igazolva Parmenidész tézisét, miszerint mozgás valójában nincs. Bognár Gergely egy tanulmányában így ír erről: „A dikhotomiánál egy szakaszt (távolságot) végtelen számú részszakaszra oszt Parmenidész tanítványa. (…) Akhilleus hiába ér oda, ahol azelőtt a teknős volt, az mindig picit előre megy. Ebben az esetben még azt sem jelenthetjük ki, hogy a végtelen idő alatt beérné a teknőst arról, amiről a tapasztalat tanúskodik, hogy le is hagyja, abszolúte nem beszélhetünk."
Az AI alkalmazások és a jogi szabályozás esetében indokolt a párhuzam. A szerzői jog fejlődésének sebesség sokkal lassabb, mint a mesterséges intelligenciáé. A mesterséges intelligencia alkalmazás rövid ismertetését követően a szerzői jogi szabályozás szereplői és szerepeik változásának felmérésére teszek kísérletet, elsősorban forráselemzés révén.
Letöltések
Hivatkozások
Albert Goldman: Elvis. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1985.
Alföldy Dezső: A magyar szerzői jog, különös tekintettel a M. Kir. Kuria gyakorlatára. Jogállam 53, 1936.
Bognár Gergely: A megoldatlan Zénón paradoxonok kétezer-ötszáz éve új gondolatokat ébresztenek. Budapest, ELTE TTK, 2004.
Fehér Katalin: Digitálisidentitás-stratégiák az online adat- és tartalomhálózatokban és az online médiában. Jel-Kép, 2014/2. https://doi.org/10.20520/Jel-Kep.2014.2.10
Molnár András: „Peak-Oil”, és a jövő kőolaj konfliktusai. Kül – Világ 9(1-2), 2012.
Nótári Tamás: A magyar szerzői jog fejlődése Szeged, Lecturn, 2010.
Spiró György: Drámák III. (Az imposztor, Csirkefej, Kvartett) Budapest, Scolar, 2018.
Downloads
Megjelent
Verziók
- 2024-08-30 (2)
- 2024-08-30 (1)
Hogyan kell idézni
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2024 Közigazgatási és Infokommunikációs Jogi PhD Tanulmányok

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International License.
A cikk felhasználási jogaira bármely harmadik fél számára az első közzétételt követően a Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 (CC-BY-NC-SA 4.0) licenc feltételek az irányadók.