Inkluzív közösség az ezredforduló után – Amritások
DOI:
https://doi.org/10.15170/AR.2016.2.2-3.7.Kulcsszavak:
inkluzív közösség, roma/cigány tanulókAbsztrakt
Az 1990-es évek közepén, Magyarországon az első iskolai sikerességet elősegítő kezdeményezések
között volt az Amrita OBK Egyesület által működtetett cigány tanulókat támogató
pályaorientációs program. Ez a szervezet, a közoktatást kívülről célzó (extracurriculáris) tevékenységet
folytatott az esélyegyenlőség megteremtésére, tette mindezt közvetítő, támogató,
inkluzív rendszerként. Az egyesület célcsoportját a hátrányos helyzetű, elsősorban cigány
származású fi atalok közössége alkotta. A kezdeti időszakban a Dél-Dunántúli régió településein
élő hátrányos helyzetű cigány tanulók számára szervezett pályaorientációs tanácsadást
és különböző közösségi, szabadidős programokat, majd a későbbiekben a tevékenységi körét
kibővítette a felnőttképzéssel, a multikulturális közösségi programokkal és a szakmai műhelyek
működtetésével. A szervezet – mint kortárs-közösség – önsegítő (self-help) jelleggel
működő inkluzív rendszerként, hálózati közösséget hozott létre. A 2015-2016 között zajló
felmérés keretében 20 évvel a pályaorientációs program kezdete után, kvantitatív (dokumentumelemzés,
kérdőív cigány fi atalokkal) és kvalitatív (életút interjúk cigány fi atalokkal, félig
strukturált interjúk pedagógusokkal) módszereket alkalmazva végeztem kutatást. Kutatásom
során felmerült az a probléma, hogy egy olyan közösség vagy szervezet inkluzív jellemzőit
keresem, mely 1994-2000 között jött létre és működött, amikor alapvetően az integrált oktatás
is új szemléletnek számított és az inkluzív környezetről nem szólt diskurzus. Ennek ellenére
szeretném bebizonyítani, hogy már az 1990-es években létezett olyan szervezet, melynek
működésében és tevékenységében az inklúzió, a kölcsönös befogadás szemlélete tükröződött.
E tanulmány keretében a kutatás eredményei közül a fentiekben említett közösség inkluzív
jellemzőinek elemzésére, bemutatására vállalkozom.
Downloads
Megjelent
Hogyan kell idézni
Folyóirat szám
Rovat
License
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.