Hidak a „STEM” és a művészet között: a világ legnagyobb matematikai-művészeti közössége, a Bridges Organization

Szerzők

  • Fenyvesi Kristóf

DOI:

https://doi.org/10.15170/AR.2015.1.3.5.

Kulcsszavak:

Bridges Organization, STEM, STEAM, matematika, művészet, oktatás, interdiszciplinaritás, transzdiszciplinaritás, esztétika

Absztrakt

A hamarosan „nagykorúságát” ünneplő, 18 évvel ezelőtt útjára indult Bridges konferenciákról
az angolszász tudományos élet és a nemzetközi világsajtó vezető orgánumai közölnek
rendszeresen beszámolót. A nemzetközi matematikai szakfolyóiratoktól a Scientifi c American-
en át a Guardian-ig számos fórumon bemutatták már a rendezvényt. A Bridges mögött
álló matematikai-művészeti közösségről a magyar diskurzus is eleven emlékeket őrizhet,
hiszen 2010-ben Pécs városa adott otthont a nagyszabású eseménynek.1 Jelen cikk szerzője
2007 óta vesz részt a találkozókon, 2010-ben a pécsi Bridges konferencia helyi tudományos
és szervezési koordinációját látta el. 2010 óta a Bridges Organization vezetőségének tagja,
a konferencia közösségi eseményeinek igazgatójaként. 2016-ban pedig másodszor készül a
konferencia helyi koordinációjára, ezúttal jelenlegi munkahelyén, a fi nnországi Jyväskyläi
Egyetemen.2 Az alábbiakban a konferencia történetére, tudományos hátterére és főbb eredményeire
vonatkozó ismereteit osztja meg az olvasókkal.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Downloads

Megjelent

2022-08-03

Hogyan kell idézni

Fenyvesi, K. (2022). Hidak a „STEM” és a művészet között: a világ legnagyobb matematikai-művészeti közössége, a Bridges Organization. Autonómia és Felelősség Neveléstudományi Folyóirat, 1(3), 65–76. https://doi.org/10.15170/AR.2015.1.3.5.