A kereszténység és az iszlám hatása a hagyományos afrikai hangszerkultúrákra

Szerzők

  • József Brauer-Benke BTK Zenetudományi Intézet ELKH

DOI:

https://doi.org/10.15170/AT.2023.17.2.5

Kulcsszavak:

afrikai líra, íjhárfa, tölcsérdob, lanttípusok, xilofon, lamellofonok

Absztrakt

Összességében a kereszténység és az iszlám hatása a hagyományos afrikai hangszeres kultúrára messze nem a várt "civilizációk összecsapása", mivel, mint az áttekintésből kiderül, a hagyományos afrikai kultúrák endemikus eszközeit akkor is át tudták venni és fenn tudták tartani, ha azok kulturális beágyazottsága erősen kötődött az animista ősi vallásokhoz. Mint például a goge fidulas esetében, amelynek használatát a 19. századi muszlim reformerek betiltották, de az eszköz nem tűnt el a használatból. A lamellofon, amely eredetileg "kafír" hangszer volt, szintén elterjedhetett a nyugat- és kelet-afrikai muszlim népek körében, bár formai módosítással és az animista vallási vonásokat tükröző antropomorf rajzolat nélkül. Kérdés, hogy ez meddig marad így, mert az Afrikát jellemző szunnita hanafista, maliki és szafita irányzatokkal ellentétben a hanbalita irányzatból kialakult, korábban Szaúd-Arábiára korlátozódó vahabizmus és más iszlamista irányzatokat már nem vallási tolerancia jellemzi, és az afganisztáni tálibok színházilag égetik a hangszereket, még csak nem is azért, mert azok nem az iszlám kultúra eszközei, hanem csupán a zene, a szórakoztatás eszközei. Egy ilyen hozzáállás nyilvánvalóan nem kímélné az afrikai hangszereket sem, amelyek, mint a történelmi áttekintésből kiderült, idegen eredetű hangszerek, és amelyek elterjedése kifejezetten az iszlám vallás terjedéséhez kapcsolódik. Ilyen például a keretdob, a tölcsérdob, a kettős nádnyelvű nád, a hosszú fémtrombita, vagy akár a vonós hangszerek egésze. Az iszlamizálódott világ hangszerei közötti különbség, a klasszikus és a népi hangszerek közötti különbség nyilvánvaló, de érdemes kiemelni, mert a nem európai hangszereket a beavatatlanok hajlamosak egységes, egzotikus és ezért "népi" hangszereknek tekinteni. Míg az afrikai iszlámot a madháboknak köszönhetően inkább regionális, mint vallási kulturális különbségek jellemzik, addig az afrikai kereszténység annyira afrikai, azaz szinkretikus az általános jellemzőit tekintve, hogy egyáltalán nem okozott gondot az endemikus hangszerek fenntartása, sőt, azok beépítése a keresztény liturgiába. Meg kell azonban jegyezni, hogy bár a keresztény liturgia évszázadokig hivatalosan nem tűrt meg semmilyen más hangszert az orgonán kívül, a karácsony esti éjféli "dudaszó" gyakorlata a népi kegyesség szintjén annyira elterjedt, hogy a falusi dudások kihalásával a nép elvárta, hogy a falusi kántor továbbra is a pásztorok dudáját játssza az orgonán az éjféli misén.  A népi vallásosság tehát mindig is megtűrte a kereszténység előtti idők eszközeit. Afrikában tehát a kereszténységnek a hangszerekre gyakorolt hatása eltér az iszlámétól. A kereszténység hatása inkább abban nyilvánul meg, hogy a hangszereket nem autentikus módon használják, például amikor a tipikusan szóló hangszeres lírákat és hárfákat zenekari kórussá szervezik a liturgia kísérésére. Vagy amikor a keresztény vallás "védelmében" az iszlám befolyással szemben a keresztény területekre jellemző hagyományos afrikai hangszereket olyan helyeken használják, ahol eredetileg nem használták őket.

Információk a szerzőről

József Brauer-Benke, BTK Zenetudományi Intézet ELKH

PhD, tudományos főmunkatárs
BTK Zenetudományi Intézet ELKH

Downloads

Megjelent

2024-02-16

Hogyan kell idézni

Brauer-Benke, J. (2024). A kereszténység és az iszlám hatása a hagyományos afrikai hangszerkultúrákra. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 17(2), 71–116. https://doi.org/10.15170/AT.2023.17.2.5