Lectori salutem

Szerzők

  • Gábor Búr

Absztrakt

Hatodik évfolyamát indítja Magyarország Afrika lapja és a már bejáratott szemle formában tár olvasói elé egy újabb csokor izgalmas, egyben tanulságos témát, beszámolót. A szerzők autentikussága a magyar Afrika-kutatás, valamint a magyar afrikai jelenlét alapvető fontosságú hátterét adja. Számos szerzőnk folyamatosan járja az afrikai terepet, tesz látogatást afrikai országokban, keres fel afrikai származású személyeket, és készít velük interjúkat, hogy aztán e lap hasábjain keresztül a tapasztalatokat a szélesebb közönség számára is elérhetővé tegye.
Simonyi Gyula, a BOCS Alapítvány elnöke azt fejtegeti – egy nemrég zárult kutatásra alapozva –, hogy a népesedés mértékének csökkentésével miként lehet az ökológiai értelemben vett túlterheltséget mérsékelni, mindvégig a családtervezés megfelelő politikai-gazdasági-szociális környezetének megteremtésére irányítva figyelmünket. Ígéretünkhöz híven folytatjuk a legifjabb afrikai állam, Dél-Szudán építkezésének, a nemzetközi térben létrejövő kapcsolatainak elemzését. Ismét Illés Zoltán kalauzol minket a dél-szudáni–EU kapcsolatok hálózatában, elsődlegesen a Dél-Szudánért folytatott nemzetközi „versenyfutásban” tapasztalható európai szerepvállalások tekintetében. „Afrika a globális térben” rovatunkban Erdősi Ferenc professzor közöl tanulmányt Afrika helyzetéről, lehetőségeiről és pozícióiról az infokommunikációs hálózatokban, a távközlési „pókhálóban”. A tanulmányt illusztráló térképek és táblázatok vizuális erejükkel támasztják alá a világos gondolatmenetet és ez még csak a kezdet… Terveink szerint a szerző sorozatban taglalja az afrikai távközlési fejlődés területi aspektusait folyóiratunk következő számaiban.
A terepen megszerzett „Afrika-tudások” két újabb remek darabja színesíti az újságot: Turóczi Ildikó orvosként foglalja össze élményeit a kameruni Esu település kórházépítési erőfeszítéseiről, Szilasi Ildikó Hermina a muridizmus központjának számító szenegáli Touba városához kötődő zarándoklat hátteréről és jelentőségéről nyújt áttekintést. Az idei első szám beszélgetésekben is bővelkedik: több interjú, portré mutatja meg közelebbről Afrika sokszínűségét, értékeit – így Bagi Judit híres afrikai filmrendezőket mutat be, T. Horváth Attila először a magyarországi tanzán közösség szerveződéséről, majd a Balassi Bálint-emlékkard kapcsán
a Kongói Demokratikus Köztársaságban élő Gabriel Zanmaku Olembéről ír, a magyar békefenntartókról készült sorozatunkban pedig Besenyő János őrnagy Varsányi Zsolt rendőr ezredes portréját adja közre.
Örvendetes, hogy ismét több magyar nyelven – sőt köztük magyar szerzők tollából – megjelent könyvet mutathatunk be! Besenyő János hosszú évek óta kutatja Nyugat-Szaharát, és most kötettel jelentkezik e számos konfliktussal és problémával átszőtt afrikai térséghez kapcsolódóan. Mihálffy Balázs első könyve az „afrikai életről” szól, bemutatva annak változatosságát, változékonyságát, törékenységét (az egymásnak feszülő nagyhatalmak versengésének árnyékában), és magával ragadó izgalmasságát.

Dr. Búr Gábor
főszerkesztő

Downloads

Megjelent

2012-04-05

Hogyan kell idézni

Búr, G. (2012). Lectori salutem. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 6(1), 1. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4337

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 3 4 5 > >>