A nemzetközi biztonság és Szuez szerepe a hidegháború utáni globális világban

Szerzők

  • Mihály Benkes ELTE TáTK

Absztrakt

A Földünk egyik, konfliktusokkal leginkább térségében fekvő, Európát és Ázsiát köldökzsinórként összekötő Szuezi-csatorna jelentősége a technikai fejlődés, s a globalizáció térnyerése ellenére is múlhatatlan. Kereskedelmi, energetikai, biztonságpolitikai és gazdaságossági szempontok egész sora indokolja a víziút szabadságának garantálását, mely napjaink multipolarizálódó világában is hasonlóan fontos követelmény, mint a hidegháború idején.

Információk a szerzőről

Mihály Benkes, ELTE TáTK

A történettudomány kandidátusa, az ELTE TáTK oktatója, a Politikai Tudományok Tanszék habilitált docense. A Nizzai Nemzetközi Felsőfokú Tanulmányok Intézetének diplomása, a jelenkori egyetemes politikatörténet különféle témaköreinek kutatója és előadója. Az önálló Afrikanisztikai Oktatási Program egyik létrehozója és programgazdája az ELTE-n. Több újonnan született kézikönyv, tankönyv, illetve történeti monográfia társszerzője. Több biztonságpolitikai – köztük Afrika tárgyú – tanulmány szerzõje.

Downloads

Megjelent

2008-09-01

Hogyan kell idézni

Benkes, M. (2008). A nemzetközi biztonság és Szuez szerepe a hidegháború utáni globális világban. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 2(3), 24–33. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4645

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 > >>