„Égi Királyság Afrikában”

A Lesothoi Királyság múltja, jelene és jövője

Szerzők

  • Péter Morenth

Absztrakt

A Dél-afrikai Köztársaság által körülvett Lesothoi Királyság alig két milliós lakosságával és szerény – a kontinens egészére hatást gyakorolni képtelen – gazdaságával a béke szigete. Eddig szerencsére elkerülték az Afrikára oly jellemző konfliktusok és vérengzések. A szerző tanulmánya átfogó képet ad az országról, minden szektorra kiterjed. Foglalkozik az oktatás, kontinenshez viszonyított jó helyzetéről, a földrajzáról és a hazánkéhoz hasonló éghajlatáról. Ismerteti továbbá Lesotho történelmét és államszervezetét, a kicsiny gazdaság helyzetét és a mezőgazdaság – a talajerózió következtében – egyre szűkölő lehetőségeit. A turizmus kapcsán pedig kiemeli, hogy az ország azon kevés helyek egyike a kontinensen, ahol síelni is lehet, ráadásul Lesotho a gondtalan pihenésre vágyók tökéletes célpontja lehet!

Információk a szerzőről

Péter Morenth

A budapesti Lesothoi Királyság Konzulátusának vezetője, tb. konzul, a Magyarországon Akkreditált Tiszteletbeli Konzuli Testület alelnöke, az AHEAD Global Kht. Felügyelő Bizottságának tagja. Afrika szakon is végzett 1991-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán.
Kutatási terület: általánosan Kelet- és Dél-Afrika történelme és e régiók jelenlegi gazdasági és politikai helyzete. Speciálisan: a kelet-afrikai szuahéli városállamok kialakulása és fejlődése. A Lesothoi Királyság történelme és politikája, helyzete a SADC országok között. A magyar gazdasági diplomácia lehetőségei Afrikában, a fejlesztéspolitika lehetőségei az Európai Unió EDF projektje és egyéb fejlesztési programok keretében.

Downloads

Megjelent

2008-03-01

Hogyan kell idézni

Morenth, P. (2008). „Égi Királyság Afrikában”: A Lesothoi Királyság múltja, jelene és jövője. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 2(1), 35–45. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4689

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok