Humanitárius és emberi jogi jogsértések, valamint a menekültek helyzete Afrika utolsó „gyarmatán”

Szerzők

  • István Harkai Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar

Absztrakt

Afrika utolsó gyarmata, Nyugat-Szahara a világ egyik eldugott szeglete a Szahara atlanti-óceáni mellékén. A terület értéktelennek tűnik, az érte vívott küzdelem azonban jelzi, hogy különböző érdekszférák metszéspontjában fekszik. Gyér lakossága és a barátságtalan sivatagi környezet ellenére gazdag foszfátlelőhely, atlanti partvidéke miatt pedig stratégiai fontosságú. Ezt nem csak a gyarmatosító spanyolok, hanem a mai szomszédok, Marokkó, Mauritánia és Algéria is felismerték. Utóbbinak csak mellékszerep jutott a térség modernkori történetében, Marokkó és Mauritánia azonban tevőlegesen is részt vett a spanyol uralom megszűnése utáni események alakításában. A két szomszéd ugyanis megszállóként lépett az ibériai hódítók helyébe, amely háborút eredményezett a szaharávik szabadságáért küzdő Polisario és a betolakodók között. E konfliktus számos nemzetközi jogi kérdésnek gyökere, amelyek közül a tanulmány kettőt, talán a két legfontosabbat törekszik megválaszolni; nevezetesen a harcokban érintett felek által elkövetett emberi jogi és humanitárius jogi jogsértések kérdéseit, illetve a konfliktus nyomán szülőföldjüket elhagyni kényszerülő szaharávi menekültekét.

Információk a szerzőről

István Harkai, Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar

jogász,
Szegedi Tudományegyetem,
Állam- és Jogtudományi Kar

Downloads

Megjelent

2015-03-20

Hogyan kell idézni

Harkai, I. (2015). Humanitárius és emberi jogi jogsértések, valamint a menekültek helyzete Afrika utolsó „gyarmatán”. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 9(1), 55–72. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4165