Az elméleti és gyakorlati tudástranszfer térbeli dimenzióinak értelmezése két dualizmus-kori fővárosi iparoktatási intézmény példáján

Absztrakt

Kutatásunk célja két, 1867 után létesített iparoktatási intézmény, a Felső Ipariskola és a Székesfővárosi Iparrajziskola belső kialakításával szemben a korszakban támasztott szakmai követelmények, illetve ezen keresztül az infrastrukturális háttér formálódásának iskolatörténeti jelentőségű aspektusának mélyebb megértése volt. Ennek mentén az alábbi kutatási kérdéseket fogalmaztuk meg. 1. A források alapján milyen kép formálódik ki az intézményi terek kialakításáról? 2. Az épületek tervezése és építése során hogyan érvényesült a szakmaspecifikus funkció? 3. Milyen mértékben hasonlít a két intézmény története az infrastrukturális kérdések és az oktatásszervezés összehangolása tekintetében?

Az intézményekkel több nevelés- és művészettörténeti munka is foglalkozott már, jelen vizsgálatunk azonban egy kevésbé kutatott területre, a belső terek elemzésére fókuszált. A történeti forráselemzéssel vizsgált dokumentumokat mindkét intézmény esetében levéltári források, iskolai periodikák adták. A vizuális forrásokat egyik esetben az ezekben közölt fotók mellett Klösz György felvételei, míg az utóbbi esetében a Budapest Főváros Levéltárában őrzött tervek, valamint a Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény fotóanyaga alkotja, amelyeket tipológiai módszerekkel vizsgáltuk.

Eredményeink azt mutatják, hogy az iskolai terek kialakításakor az infrastruktúra és az oktatásszervezés összehangolása – a nyugati minták alkalmazása mellett – a speciális igényeknek megfelelően jutott érvényre. Ez a Székesfővárosi Iparrajziskola esetében azt jelentette, hogy figyelembe vették az intézmény rajziskolai funkcióját, valamint az iskolai gyűjtemény elhelyezésének igényét, ezzel az iskola és a kvázi-múzeum funkciót az épület kialakításában kötötték össze, az Ipariskolában pedig komplex rendszer jött létre a Technológiai Iparmúzeum felállításával.