Professzionális történész a dilettáns szerepében

Marczali Henrik 1912-es alkotmánytörténeti vitája

Absztrakt

A tanulmány elsődleges célja egy elfeledett alkotmánytörténeti vita rekonstruálása és értékelése. Marczali Henrik német nyelven 1910-ben magyar alkotmánytörténeti, 1911-ben pedig alkotmányjogi szintézist készített, ráadásul egy rangos könyvsorozat keretén belül. Marczali megbízatása kiváltotta a hazai közjogászok (Polner Ödön, Ferdinándy Gejza, Eöttevényi-Nagy Olivér, Schiller Bódog, Csekey István) haragját, akik nem nézték jó szemmel, hogy egy történész ír közjogi kérdésekről, mégpedig külföldi közönség számára. 1912-ben először publicisztikában, majd folyóiratokban támadták Marczali felfogását, különösen azokat a gondolatait, amelyeket a Szent Korona-tanról közölt. Marczali radikálisan új értelmezését adta a dualizmus idején elterjedt, nacionalista és történetietlen koronatannak – a szerző tragédiája azonban, hogy ezt nem történeti műben tette, így a közjogászok könnyen lesöpörhették érvelését, mondván, nem illetékes az alkotmányjog területén. Tanulmányom a vita rekonstruálásán, a felek érvelésének bemutatásán kívül arra is választ keres, hogy miért vált elfeledetté ez az összecsapás később, és milyen tanulságok vonhatók le mindebből a professzionalizációs diskurzusokra nézve? Fő állításom ezzel kapcsolatban az, hogy a szakmák beszédmódja és besorolásai (szakember-dilettáns) egyaránt járhatnak pozitív és negatív következményekkel: egyrészt távol tarthatják a szakmától a valóban dilettáns és káros nézeteket, ám olykor innovatív gondolatokat megfogalmazó kívülállókat is peremre szoríthatnak.