Marczali Henrik Széchenyi- és Kossuth-képe

Szerzők

  • György Miru Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet

DOI:

https://doi.org/10.15170/PAAA.2024.11.02.07.

Kulcsszavak:

reformkor, Széchenyi István, Kossuth Lajos, történetírás, Marczali Henrik

Absztrakt

A Széchenyi–Kossuth-vita nemcsak a kortársak figyelmét vonzotta magára, hanem a történeti irodalom folyamatos érdeklődését is felkeltette. Marczali Henrik hatalmas munkásságának csak kis szelete érintette a 19. századi magyar történelmet. Egyetemi előadásain alapuló magyar történeti összefoglalásaiban foglalkozott a reformkorral és annak főszereplőivel, Széchenyivel és Kossuthtal. Kettejük vitájának értelmezésében meghaladta az egykori szereplők politikai pozícióik meghatározását célzó konstrukcióit. Újszerű volt az is, hogy főként társadalomképükhöz, a társadalomról alkotott programjukhoz viszonyította a vitában elhangzott érveket. A tanulmány nemcsak Marczali történetírói álláspontját rekonstruálja, hanem elhelyezi azt a kortársi történészi interpretációk kontextusában is.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Információk a szerzőről

György Miru, Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet

CSc, habil. egyetemi docens

Hivatkozások

Asbóth János: Három korszak. In: Asbóth János: Három nemzedék. Vál., szerk., bev. Vasas Géza. Budapest, 2008. 63–89.

Ballagi Géza: A nemzeti államalkotás kora (1815–1847). Budapest, 1897. (A magyar nemzet története 9. )

A bűnbaktól a realista lényeglátóig. A magyar politikai és tudományos diskurzusok Kossuth-képei 1849–2002. Szerk. Dénes Iván Zoltán. Budapest, 2004.

Dénes Iván Zoltán: A történelmi Magyarország eszménye. Szekfű Gyula a történetíró és az ideológus. Pozsony, 2015.

Dénes Iván Zoltán: Választott nemzet. Marczali Henrik élete és munkássága. Budapest, 2022.

Dénes Iván Zoltán: Marczali Henrik és Szekfű Gyula vitája. Aetas 39. (2024):3. 148–169.

Erős Vilmos: Szekfű Gyula. Valóság 58. (2015):1. 12–29.

Erős Vilmos: Modern historiográfia. Az újkori történetírás egy története. Budapest, 2015.

Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig. 2. kötet. Pest, 1868.

Horváth Mihály: A magyarok története a tanuló ifjúság számára. Átdolg. Marczali Henrik. Budapest, 1890.

Gróf Bánffy Dénes emlékiratai az 1848. évi forradalomról. Közli Marczali Henrik. Budapesti Szemle 59–60. (1889):152. 180–210.; 153. 350–375.; 154. 26–49.

Marczali Henrik: Lonovics küldetése Rómába. Adalék a vegyes házasságok történetéhez. Budapesti Szemle 64. (1890):166. 1–26.

Gróf Széchenyi István emlékirata a dohányregaléről (1847. május 12.). Közli Marczali Henrik. Budapesti Szemle 67. (1891):176. 225–233.

Marczali Henrik: Magyarország története. Középfokú iskolák számára. Budapest, 1894.

Gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok levelei és naplója 1848–1849. Ford. és bev. Marczali Henrik. Budapest, 1900.

Marczali Henrik: Magyarország története. A középiskolák III. és IV. osztálya számára. Budapest, 1900.

Marczali Henrik: Magyarország története. Budapest, 1901.

Széchenyi első műve. Közli Marczali Henrik. Budapesti Szemle 127. (1906):355. 1–32.

Marczali Henrik: Magyarország története. Budapest, 1911.

Marczali Henrik: Magyarország története. Budapest, 1912.

Marczali Henrik: Gróf Széchenyi István és Anglia. Magyar Figyelő 3. (1913):2. 161–176.

Marczali Henrik: Az angol–magyar érdekközösségről a múltban. Századok 53. (1919):3–10. 113–123.

Marczali Henrik: Három nemzedék. Tanulmány Szekfű Gyula új könyvéről. Az Egyenlőség Képes Folyóirata 1. (1921):1. 9–11.

Marczali Henrik: A zsidók emancipációja a szabadságharc korából. Budapest, 1933.

Miskolczy Ambrus: A Kossuth-ábrázolás technikái. Szubjektív historiográfiai széljegyzetek A bűnbaktól a realista lényeglátóig című gyűjteményes munka kapcsán. Korall (2005):21–22. 124–160.

Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Budapest, 1934. (reprint: Budapest, 1989.)

Takáts József: Modern magyar politikai eszmetörténet. Budapest, 2007.

Vasas Géza: A konzervatív hagyomány élete. In: Asbóth János: Három nemzedék. Vál., szerk., bev. Vasas Géza. Budapest, 2008. 5–26.

Downloads

Megjelent

2025-03-30

Hogyan kell idézni

Miru, G. (2025). Marczali Henrik Széchenyi- és Kossuth-képe. Per Aspera Ad Astra, 11(2), 88–101. https://doi.org/10.15170/PAAA.2024.11.02.07.

Hasonló cikkek

1 2 3 4 5 6 > >> 

You may also Haladó hasonlósági keresés indítása for this article.