A fénykép mint mise en abyme – „prózafordulat”, fotó a mise en abyme tükröződésében

Absztrakt

A tanulmány az eredetileg képzőművészethez kapcsolódó jelenség, a mise en abyme szépirodalmi működését vizsgálja. A fogalmi, elméleti megközelítés rávilágít arra is, hogy a mise en abyme mint a narráción belüli öntükröző alakzat gyakran vizuális narrációként vagy képleírásként, ekphrasziszként van jelen a műben.
A fotográfiában a valóság és „tükröződése” még bonyolultabb kérdéseket vet fel, a fénykép irodalmi művekben való felbukkanása pedig gyakran hatással van a narrációra, a próza egyes jegyeire. A fényképek több alkalommal is a szöveg öntükröző alakzataiként ragadhatók meg, a képen látható kiragadott pillanat (punctum) a mű csomópontját adja, s a fotó nem egyszer metaforikus, szimbolikus erővel sűríti magába az egész történet lényegét, elvont-lényegi jelentését. Különösen fontos és termékeny összefüggéseket mutat mindez a magyar irodalomban a 70-es, 80-as évek prózai átalakulásával, az úgynevezett prózafordulat jelenségeivel és intermediális vonásaival.
A tanulmány három különböző szerző (Mészöly Miklós, Bereményi Géza, Závada Pál) művében vizsgálja a fénykép szerepét, jelentőségét. Mindhárom csoportkép, és mindhárom, más-más tartalmi, gondolati kérdést mozgósítva, a regény mise en abyme-jaként értelmezhető.

Kép forrása: Fortepan / Gádoros Lajos