Kitekintés a téli olimpiákra: egyre nagyobb városok, egyre nagyobb marketing?

Szerzők

  • Árpád Ferenc Papp-Váry Marketing & Management

Absztrakt

Bár 2008-ban minden a nyári olimpiáról, Pekingről szól, érdemes kitekinteni a téli játékokra is.
Feltűnő ugyanis, hogy a helyszín kiválasztásakor mostanában mindig a legnagyobb pályázó nyer. Vagyis az a város, ahol a legtöbben élnek. Egyes szakértők szerint ez véletlen, míg mások szerint trend: csak nagy települések képesek megrendezni az olimpiát, illetve profitálni abból. Csak nagyvárosok tudnak újabb rendezvényeket vonzani, turistákat és befektetőket csalogatni. Torino esete (2006) e téren már konkrét tapasztalatokkal szolgál, Vancouver (2010) rajtra készen áll, míg Szocsinak (2014) még hat éve van a rendezésig. E rövid tanulmányban igyekszünk bemutatni a téma marketing- és egyéb üzleti vonatkozásait.

Downloads

Megjelent

2019-10-01

Hogyan kell idézni

Papp-Váry, Árpád F. (2019) „Kitekintés a téli olimpiákra: egyre nagyobb városok, egyre nagyobb marketing?”, Marketing & Menedzsment, 42(3), o. 35–38. Elérhető: https://journals.lib.pte.hu/index.php/mm/article/view/534 (Elérés: 10 október 2024).

Folyóirat szám

Rovat

Olimpia és marketing

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 3 > >>