Editorial

Abstract

Ritkán fordul elő, hogy az Afrika Tanulmányok szinte hetilaphoz mérhető aktualitással jelenjen meg, most azonban ezzel dicsekedhetünk. Legújabb számunk az Afrika és a sport címet viseli, s egyáltalán nem véletlenül a Dél-Afrikában zajló futball világbajnokság idejére került ütemezésre.
Mindenki emlékszik, mennyi fanyalgás és kétely kísérte ennek a mindennél népszerűbb sportág világbajnokságának előkészületeit. Az örök kétkedők már azt is kétségbe vonták, hogy „jár-e” Afrikának ilyen rangos esemény, pusztán azért, mert a kontinensek közül egyedül itt nem rendeztek még vb-t. Majd azzal riogattak, hogy nem készülnek el időben a stadionok. Elkészültek, ráadásul világszínvonalon. Ekkor került terítékre a bűnözés kérdése, mintha mindenki áldozattá válna, aki csak beteszi a lábát Dél-Afrikába. A jó előre beharangozott szenzáció ezúttal is elmaradt, a megerősített rendőrség, a szervezők előrelátása és kitartó munkája nyugodt körülményeket eredményezett. Az utolsó kísérlet már némileg bágyadtabb volt, közvetlenül a vb megnyitója előtt sokan azért kezdtek el aggódni, vajon megtöltik-e majd a szurkolók a stadionokat? Ezeknek későbbi hasznosíthatóságát is már idejekorán kétségbe vonták a sok egyéb, a vb-re időzített infrastukturális fejlesztéssel együtt. Nem a károgóknak lett és lesz igazuk ezekben a
dolgokban sem. Egyedül az afrikai csapatok sikeres szereplésének elmaradásában lehet igazuk, a mai erőviszonyok tükrében bizony kisebbfajta csodával érne fel már az is, ha akár csak egyetlen afrikai csapat eljutna az középdöntőig. Ám azt is tudjuk, hogy a részvétel, s nem a győzelem a fontos... S ebben az esetben ez komolyan is vehető. Afrikának ma sikerre van persze szüksége, de az a siker sokféle lehet. A szerencse forgandó, a labda kerek, viszont egy ekkora világesemény sikeres lebonyolítása már messze nem a véletleneken múlik. A világ szeme ezekben a hetekben Dél-Afrikán, s vele együtt Afrikán van, s végre nem negatív összefüggésben.
A sport, különösen a labdarúgás ráadásul olyan kohéziós erőt képvisel arrafelé, amelyhez foghatót minálunk talán csak az aranycsapat tudott. Egy sikeres világbajnokság megrendezése – akár- melyik nemzeti tizenegy nyerje is azt – önmagában még nem jelenti az „afropesszimizmus” hosszúra nyúlt évtizedeinek meghaladását, de fontos jelzés arra, hogy a kontinens fel akar és tud zárkózni a világ többi részéhez. S ha az irány jó, akkor már csak idő és kitartás kérdése, hogy ez mikor következik el. Akárcsak az, hogy egyszer afrikai ország nyerje a futball világbajnokságot.

Dr. Búr Gábor
főszerkesztő