Editorial

Authors

  • Gábor Búr

Abstract

Az Afrika Tanulmányok ötödik évfolyamának második száma már a korábban beharangozott külcsínben jelent meg, remélhetőleg a formai változások elnyerik az olvasók tetszését is. Nyolc fejezetet tartalmaz az aktuális szám, minden kétséget kizáróan érdekfeszítő olvasmányokkal kistafírozva. Mindjárt az első, az „Afrika ma” fejezet Abdelaziz Boussayer: Az arab tavasz: Marokkó, a látszólagos kivétel című írása azért roppant figyelemre méltó, mert a maghrebi ország meghatározó változások előtt áll, új alkotmánnyal, a monarchia intézményének átalakulásával, az Afrikához és Európához fűződő kapcsolatainak újraértelmezésével. Hasonlóan érdekes az „Afrika a globális térben” elnevezést kapott második fejezetben közölt cikk „Az USA és Nagy-Britannia Afrika-politikája az 1990-es évektől, a szomáliai és Sierra Leone-i intervenciók tapasztalatai alapján”. Szomáliáról, illetve az ottani amerikai beavatkozásról a legtöbbeknek van némi elképzelésük, ha más miatt nem, hát a Sólyom végveszélyben című kasszasikert hozó film alapján. A Sierra Leone-i brit beavatkozás azonban a legkevésbé ismert intervenciók sorába tartozik, noha a nagyon kevés utólag is eredményesnek minősített külső beavatkozás egyike. Az aktuális cikk tehát két állatorvosi lónak számító eseten keresztül ad bepillantást az afrikai kontinensen (is) legaktívabb két nagyhatalom politikájába. Ennek azért is van most különös jelentősége, mivel Líbia esetében nyilvánvalóan e tanulságok levonása vezethet a megfelelő (?) döntés meghozatalához. A már hagyományosnak számító interjúk ezúttal a magyar békefenntartók ugandai missziójával, illetve egy érdekes tanzániai személyiséggel foglalkoznak. A „Kultúra és ökológia” fejezet cikke: Természetvédelem és a batwa nép küzdelme Ugandában már a címlapon is hirdeti magát, fontos látleletet adva a hagyományos Afrika életének mai gondjairól, a természetvédelem, a tradíciók őrzésének, a modernizáció által diktált kényszerek dilemmáiról. A „Nobel-díjas afrikaiak” fejezet ezúttal a természet- és orvostudományi elismerésben részesült tudósokat mutat be. Sokaknak már az is meglepetéssel szolgálhat, hogy a kontinensen születettek közül négyen is részesültek ebben a legmagasabb kitűntetésben, életpályáik sokszínűsége pedig mindenki számára tartogat tanulságokat, érdekességeket. A „Feketén-fehéren – Itt vagyunk!” fejezetben a folyóiratunkat kiadó társaság sokat ígérő kutatásának idei első eredménye került publikálásra, a magyar fiatalok bevándorlókról alkotott képe végre módszertanilag megalapozott felmérés alapján, s nem szubjektív becsléseknek köszönhetően kerül ismertetésre, alapul szolgálva további, szerteágazó ismeretterjesztő-felvilágosító tevékenységekhez, Afrika és az afrikaiak, de akár önmagunk jobb megismeréséhez is. Az elmaradhatatlan recenziók ezúttal örvendetesen nagy számú, és, ami ennél is fontosabb, igen jelentős afrikanisztikai munkákat ismertetnek, bizonyítva a diszciplína erősödését hazánkban és szerte a világban. A „Konferencia-beszámoló” címet kapott zárófejezet ezúttal a Csehországban „Viva Africa 2011” címmel megrendezett konferenciáról tudósít.
Jó olvasást mindenkinek!

Dr. Búr Gábor
főszerkesztő

Downloads

Published

2011-08-01

How to Cite

Búr, G. (2011). Editorial. Hungarian Journal of African Studies / Afrika Tanulmányok, 5(2), 1–2. Retrieved from https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4428

Most read articles by the same author(s)

1 2 3 4 5 > >>