Álom-kutatások

Fókuszban a dél-afrikai xhosák álom-tradíciói

Szerzők

  • Judit Bagi Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudományi Program
  • Tamás Molnár

Absztrakt

„Ha fejlődni akarsz, kövesd azt, amit az álmaidban látsz” – nyilatkozta a xhosa törzs egyik tagja, aki az álmában kapott jóslatnak köszönhetően mentette meg lova életét. A dél-afrikai népcsoport álmokkal ápolt különleges kapcsolata több évszázados ősi tradíciókig nyúlik vissza. A magát amaXhosa-ként, nyelvüket pedig isiXhosá-nak nevező törzs a mai napig élő, álmokhoz köthető hagyományok segítségével tartja fenn kapcsolatait az ősökkel, mond jövendölést, vagy gyógyítja a közösség tagjait. Szertartásaik során fontos szerepet tölt be az úgynevezett „afrikai álomgyökér”, amely álomban történő tudatosulást idéz elő. Ezen xhosa szerepkörök a mai modern ember számára akár misztikumnak is tűnhetnek, ám meg kell jegyeznünk, hogy a 20. század közepétől jelen lévő álom-kutatások eredményei korántsem állnak olyan távol a természeti népek felfogásaitól, mondhatni kezdik tudományosan igazolni azt. Jelen írás amellett, hogy igyekszik rávilágítani a tradicionális álomkultúrák és a modern kutatások közötti összefüggésekre, a Dél-afrikai Köztársaság területén élő xhosák álom-tradícióinak különleges világába kalauzolja el az Olvasót.

Szerző életrajzok

Judit Bagi, Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudományi Program

PhD-hallgató,
Pécsi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar
Interdiszciplináris Doktori Iskola
Politikatudományi Program

Tamás Molnár

(Thomas Sanglor)

Parapszichológus

Downloads

Megjelent

2016-02-01

Hogyan kell idézni

Bagi, J., & Molnár, T. (2016). Álom-kutatások: Fókuszban a dél-afrikai xhosák álom-tradíciói. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 9(3-4), 65–75. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4146