Lectori salutem

Szerzők

  • Gábor Búr

Absztrakt

Az Afrika Tanulmányok kilencedik évfolyamát egy dupla számmal zárjuk. Miközben izgatottan készülünk a jubileumi 10. évfolyam indítására, nagy büszkeséggel tárjuk Tisztelt Olvasóink elé a 2015-ös őszi-téli dupla írásait. Elsőként folyóiratunk ügyvezető szerkesztője, Tarrósy István számol be a katolikus egyházfő, Ferenc pápa első afrikai útjáról. Fontos elgondolkoznunk a rapid módon városiasodó afrikai valóságról – segítségünkre ezúttal Czirják Ráhel tanulmánya érkezik, melyből az urbanizációs válság jelenségei közül a nyomornegyedek kialakulását érthetjük meg részleteiben, London és még inkább Nairobi példáján keresztül. Állandó szerzőnk, Afrikanista kollégánk, T. Horváth Attila továbbhúzza a kérdéskört azzal, hogy megszólaltat egy autentikus szaktekintélyt, a magyar származású, de Franciaországban élő építészt, Mester Lászlót, aki Nyugat-Arikában tervezett épületeket. A középpontban végig a helyi tudás, helyi tapasztalat és helyi igények szerepelnek. Minden helyi politikának ezekre szükséges támaszkodnia, különösen egy olyan összetett problémakör kezelésekor, mint az urbanizáció.
Konkoly-Thege György újabb remek fotóriportja ezúttal ghánai útján készült. Bagi Judit és Molnár Tamás egy kuriózumnak számító írást közölnek a dél-afrikai xhosák álom-tradícióiról és magáról az álom-kutatásról.
A mai afrikai valóság egyre többet emlegetett konfliktusai a biztonságra irányítják figyelmünket. Koszta Zsófia az Európai Unió szomáliai műveletei kapcsán a magyar honvédségi szerepvállalást elemzi, ezzel erősítve lapunk vállaltan interdiszciplináris jellegét. A dupla szám az elhagyhatatlan könyvkritika rovattal zárul, melyben olvasószerkesztőnk, A. Gergely András mutatja be Turóczi Ildikó újabb könyvét esu-földi (Kamerun) munkájáról, tapasztalatairól. Mindenkinek jó olvasást, egyúttal sikerekben és maradandó olvasmányokban gazdag új évet kívánok!

Dr. Búr Gábor
főszerkesztő

Downloads

Megjelent

2016-02-01

Hogyan kell idézni

Búr, G. (2016). Lectori salutem. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 9(3-4), 1. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4140

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

<< < 1 2 3 4 5 > >>