Lectori salutem
Absztrakt
Az immár a nyolcadik évfolyamába lépett Afrika Tanulmányok 2014 első száma a hagyományoknak megfelelően változatos olvasmányélményt kínál. Nagyon is aktuális Csizmadia Sándor munkája, hiszen az utóbbi hónapokban éppen Közép-Afrika vette át a „soros válsággóc” szerepet az afrikai kontinensen. Magyar katonák is mennek ide az EU által koordinált (és finanszírozott) békefenntartás ellenőrzésére, fontos hát, hogy avatott szakértő igazítson el minket a csak távolból egyszerűnek tűnő kérdésben. Még mindig ebben az országban maradva Suha György elemzése drámai kérdést vet fel: Franciaország tényleg elvesztette Afrikát? Maga a szerző is elismeri, hogy éppen Közép-Afrikában a Françafrique politikája szinte mindig csődöt mondott, de a fő kérdésre is igyekszik megfelelni, igazi intellektuális csemegét kínálva az olvasónak. A következő aktualitásunk sajnálatos módon Dél-Szudán, amelynek a 2011-ben népszavazással elnyert függetlenedésekor számos cikket szenteltünk. Most a „Dél-Szudán visszatér a háborúhoz” szomorú címmel jelentkezünk, a cikk szerzője Daniel Large, fordítója Bánáti Áron. Az új állam létalapját kérdőjelezheti meg az, hogy az egykori harcostársak egymás ellen fordultak. Mint mindig, most is az ártatlan civilek viselik az elszabadult erőszak legnagyobb terheit. Borbély Emese cikke az utóbbi évtizedek gazdasági válságát értékelve a pénz- és tőkepiacok gyengeségeire hívja fel a figyelmet, de rámutat a lehetséges kilábalási módokra, például a mikrohitelekre, a közösségi finanszírozás egyéb formáira, s más, fenntartható fejlődést eredményező megoldásokra is. Szokás szerint elvontságában is érdekfeszítő Biernaczky Szilárd munkája, amelyben a szerző nem kevesebbre vállalkozik, mint „a bennünket közelebbről foglalkoztató szubszaharai „valódi” afrikai literatúra történeti vonulatának” felvázolása. Arra a megállapításra jut, hogy René Maran regénye, nem csupán az ötvenes éveket előzi meg egy fél évszázaddal, hanem 15–20 évvel a négritude megszületését is. Ezután Észak-Nyugat Kamerun „törzsi királyságaiba” kalauzol el minket Turóczi Ildikó. A nők és a férfiak hagyományos családi szerepeiről, az ősi szellemvilágról, a nők és a férfiak titkos társaságairól tudhatunk meg rengeteget, ráadásul a szerző saját felvételei is sokat segítenek a megértésben. Mindenkinek jó olvasást, tartalmas időtöltést kívánunk!
Dr. Búr Gábor
főszerkesztő
Downloads
Megjelent
Hogyan kell idézni
Folyóirat szám
Rovat
License
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.