Karácsonyi éneklés Bukarestben és tábortűz körüli dalolás Iaşiban

A hallgatók mint sajátos társadalmi csoport Ceauşescu Romániájában

Szerzők

  • Pieter Dhondt University of Eastern Finland, Department of Geographical and Historical Studies
  • Florea Ioncioaia Alexandru-Ioan Cuza University of Iași

DOI:

https://doi.org/10.15170/PAAA.2020.07.01.03

Kulcsszavak:

egyetemtörténet, diáktörténet, Románia, kommunista diktatúra, ellenállás, hallgatói lázadás

Absztrakt

1968 szentestéjén a meghökkent járókelők egy utcai demonstrációnak lehettek szemtanúi Bukarest központjában, melynek szemmel láthatóan semmi köze sem volt a rezsim szokásos, többé-kevésbé irányított felvonulásaihoz. A második világháború óta ez volt az első alkalom, hogy Bukarest utcáin spontán, tiltakozó megmozdulásra került sor. Bár a részvevők jelszavai látszólag semmilyen politikai tartalmat sem hordoztak, a felvonulás ténye önmagában is szokatlan, sőt – a Varsói Szerződés tagállamainak nemrégi, csehszlovákiai megszállásának fényében – provokatív volt. Habár 1968. augusztus 21-i beszédében Nicolae Ceauşescu erősen elítélte a megszállást, ez még nem jelentett jogot a nyílt demonstrációkhoz. 

Mintegy húsz évvel később, 1987 februárjában csaknem azonos eseménysor zajlott le Észak-Románia jelentős egyetemvárosa, Iaşi lakóinak szemei előtt. A bukarestiekhez hasonlóan megtapasztalhatták egy, az átlagemberek által mellőzött, illetve privilegizáltnak tekintett társadalmi csoport éjszakai kirohanását, a karneváli és polgári attitűd ugyanazon különös kétértelműségét. Ugyanolyan gyors és spontán, de nyílt politikai követelésektől mentes demonstrációnak, s legfőképpen, a városlakókkal való egyesülés iránti hasonló vágynak lehettek tanúi. 

Fordította: Polyák Petra

Fotó: cuzanet.ro 

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Szerző életrajzok

Pieter Dhondt, University of Eastern Finland, Department of Geographical and Historical Studies

PhD, egyetemi adjunktus, tanszékvezető

Florea Ioncioaia, Alexandru-Ioan Cuza University of Iași

PhD, egyetemi docens

Hivatkozások

Bădescu, Cezar-Paul: Ana Şincai despre colindul studenţesc din 24–25 decembrie 1968. Revista22 6. (1995):51. 6.

Istoria comunismului în România: Documente Nicolae Ceauşescu (1965–1971). Eds. Berindei, Mihnea – Dobrincu, Dorin –Goşu, Armand. Iaşi, 2013.

Boca, Ioana: Studenţii în anii ’50. Anuarul Institutului Român de Istorie Recentă 1. (2002):1. 207–242.

Granville, Johanna: “If Hope is Sin, Then We Are All Guilty”. Romanian Students’ Reactions to the Hungarian Revolution and Soviet Intervention, 1956–1958. Pittsburg, 2008. (The Carl Beck Paper in Russian and East European Studies 1905.) ǁ [DOI] https://doi.org/10.5195/CBP.2008.142

Panaete, Alexandra – Petruca, Gianina – Sandru, Alexandra: 23 de ani de la revolta studenţească din Iaşi. Cuzanet (2010.03.12.) (www.cuzanet.ro/sub-lupa/dosar-de-presa/dosar-23-de-ani-dela-revolta-studenteasca-din-iasi.html) [2020.03.18.]

Robine, Regine: Socialist Realism. An Impossible Aesthetics. Stanford, 1992.

Şincai, Ana – Cioflâncă, Adrian: Cum am devenit instigatoarea numarul unu. Revista22, 2006. december 22.

Stroescu-Stănişoară, Nicolae: Pe urmele Revoluţiei. București, 1992.

Downloads

Megjelent

2020-08-17

Hogyan kell idézni

Dhondt, P., & Ioncioaia, F. (2020). Karácsonyi éneklés Bukarestben és tábortűz körüli dalolás Iaşiban: A hallgatók mint sajátos társadalmi csoport Ceauşescu Romániájában. Per Aspera Ad Astra, 7(1), 44–55. https://doi.org/10.15170/PAAA.2020.07.01.03

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok