Megfigyelni, megnevezni, lejegyezni

A járványos és népbetegségek írásantropológiája a 18. századi Magyar Királyságban

Absztrakt

A Habsburg kormányzati gyakorlatban az 1750-es évektől bekövetkezett léptékváltás részeként, egyik sikeres gyakorlóterepeként értelmezhetőek az előbb a Monarchia központjában, Bécsben, majd a birodalom központjától távolabb eső részekben is bevezetésre került átfogó egészségügyi reformprogram adminisztratív intézkedései. Ezen törekvések jegyében az egyes törvényhatóságok élén álló főorvosoknak saját működési területükön minden egészségüggyel kapcsolatos jelenségről megbízható adatokat kellett gyűjteniük, s azokat előre megadott szempontok alapján szükséges volt rendszerezniük. A rendszeres, specifikus adatgyűjtés, az adatok különböző, időben változó vizualizációs médiumok (folyó szöveg, kérdőívek, táblázatok) segítségével történő rendszerezése lehetővé tette a központi kormányzat számára az ily módon előállított és rendelkezésre álló információkban rejlő, jellemzően rövid, tényszerű, konkrét, aktuális, szinoptikus tudásanyag birodalmi (Udvari Kancellária, bécsi egyetem orvosi fakultása) és regionális (Helytartótanács, nagyszombati, budai majd pesti egyetem orvosi fakultása) „tudásközpontokban” való felhalmozását, szűrését, értelmezését, az ítéletalkotást és a döntéshozatalt. Tanulmányunkban a módszerként, empirikus megismerési gyakorlatként, minőségbiztosítási „intézményként” és a hálózatképzés eszközeként egyaránt értelmezhető egészségügyi jelentésírásnak a magyarországi működését, összetett funkcióit, a korabeli tudományosságban betöltött szerepét a jelentések részét képező járványos és népbetegségek regisztrálásának példáján keresztül mutatjuk be.