Elégedettségvizsgálat az egyetemi hallgatók körében

Szerzők

  • Gábor Rekettye Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Marketing Tanszék

Absztrakt

2000. január 1-én a Janus Pannonius Tudományegyetem, a Pécsi Orvostudományi Egyetem és az Illyés Gyula Főiskola egyesülésével létrejött a Pécsi Tudományegyetem, amely közel 25 000 hallgatót magában foglaló 10 karú (9 formális kar és egy karként funkcionáló Intézet) nagy egyetemmé vált. A Pécsi Tudományegyetem új vezetése 2000 márciusában azzal a feladattal bízta meg a Marketing tanszéket, hogy az Intézményfejlesztési Program elkészítését alátámasztandó és segítendő, végezzen átfogó vizsgálatot a nappali és levelező programokon az egyetemen tanulók és - kisebb volumenben - a már végzett hallgatók körében. A vizsgálat célja az volt, hogy az egyetem vezetése képet kapjon arról: a hallgatók miképpen viszonyulnak az egyetemhez, illetve annak intézményeihez, és az egyetem szervezeti átalakulásához; miképpen ítélik meg az egyetem által nyújtott szolgáltatásokat, mit várnak el a jövőben (a felmérés ez utóbbi részét nyugodtan nevezhetjük hallgatói elégedettségvizsgálatnak is).

Downloads

Megjelent

2019-12-16

Hogyan kell idézni

Rekettye, G. (2019) „Elégedettségvizsgálat az egyetemi hallgatók körében”, Marketing & Menedzsment, 34(5), o. 12–17. Elérhető: https://journals.lib.pte.hu/index.php/mm/article/view/1720 (Elérés: 19 április 2024).

Folyóirat szám

Rovat

30 éves a Pécsi Marketing Tanszék

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

<< < 1 2 3 > >>