Beköszöntő

Szerzők

  • Gábor Búr ELTE, BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék

Absztrakt

Második évfolyamába lépett az Afrika Tanulmányok, s ezt az egész hazai afrikanisztika számára örvendetes fejleményt a kontinens legbefolyásosabb országának, a Dél-afrikai Köztársaságnak szentelt számmal ünnepeljük. Nem kívánunk persze senkit megsérteni ezzel a fenti sommás megállapítással, aki Ghánával, Kongóval, Angolával, vagy akár csak a kis Gambiával foglalkozik behatóbban, vagy egyszerűen csak oda kötik élmények, barátságok, annak persze „saját” országa a legfontosabb. Afrika óriási kontinens, Európánál háromszor nagyobb, 54 országot foglal magába, ám a legek terén nem is olyan nagy a választék. Nigéria a legnépesebb,
Szudán kiterjedésre a legnagyobb, a többi mutató esetében azonban rendre a Dél-afrikai Köztársaságot találjuk az élen. Messze a délafrikai gazdaság a legnagyobb a kontinensen, az ország ipara szinte ugyanannyi értéket állít elő, mint a többi 53 országé együttvéve, itt van a legtöbb internetező, a legtöbb bankautomata, a legtöbb és legjobb út, vasút, légikikötő, s folytathatnánk még a sort akár oldalakon keresztül. Amit szeretnék kiemelni, az a jövő szempontjából fontos, a legtöbb és kimagaslóan legjobb egyetemek is ebben az országban vannak, sőt ezek közül az intézmények közül többet is világszínvonalúnak tartanak. Ez igen bíztató, főleg, ha hozzátesszük, hogy a déli féltekén dolgozó, PhD-val rendelkező tudományos kutatók fele ebben az országban dolgozik. Nem véletlen tehát, hogy Afrikán belülről, de a szélesebb világból is megkülönböztetett figyelem irányul az ország felé, s az aktuális konstellációknak megfelelően hol mentőövként, hol az afrikai fejlődés kovászaként határozzák meg Dél-Afrikát. Az ország különleges szerepére elemzők sora hívta fel már a 20. században is a figyelmet. A nagyhatalmak ezt a felismerést már réges-régen átültették diplomáciai, gazdasági gyakorlatukba. Elég utalni itt arra, hogy az Európai Unió egyedül a Dél-afrikai Köztársasággal kötött kétoldalú egyezményt, egyébként csak államok közösségeivel. Nekünk magyaroknak is kiemelkedően fontos Dél-Afrika. A kontinenssel lebonyolított kereskedelmünknek jelenleg fele esik erre az országra, Afrikában itt él a legtöbb magyar, s Kenya, Nigéria
mellet egyedül itt működik a szubszaharai térségben nagykövetségünk, illetve Angola, Nigéria mellett egyedül a Dél-afrikai Köztársaság tart fenn hazánkban nagykövetséget a régióból. Ami azonban még ennél is sokkal fontosabb, Dél-Afrika az ott felhalmozott tudás, az infrastruktúra, s egyszerűen a földrajzi közelség okán igazi ugródeszka Fekete-Afrika egészéhez, legyen szó néprajzi kutatásokról, vagy befektetést igénylő közös vállalkozásokról, egész Földünk számára fontos közös kutatásokról. E néhány sorral remélhetőleg sikerült felkelteni az érdeklődést e leírhatatlanul gyönyörű, érdekes, ellentmondásoktól sem mentes ország iránt, amely magát nem véletlenül határozza meg ekképpen: „A világ egy országban”.

Dr. Búr Gábor
fõszerkesztõ

Információk a szerzőről

Gábor Búr, ELTE, BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék

Történész, egyetemi docens, ELTE, BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék. Az Afrika Tanulmányok főszerkesztője.
Kutatási terület: Afrika gyarmatosítása a 19-20. században, dekolonizáció, a mai Afrika politikai viszonyai, Dél-Afrika.

Downloads

Megjelent

2008-03-01

Hogyan kell idézni

Búr, G. (2008). Beköszöntő. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 2(1), 3. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4684

Folyóirat szám

Rovat

Lectori salutem

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 3 4 5 > >> 

Hasonló cikkek

1 2 3 4 5 > >> 

You may also Haladó hasonlósági keresés indítása for this article.