Nyugat-Szahara és a migráció

Szerzők

  • János Besenyő Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

Absztrakt

Amikor a nyugat-szaharai konfliktussal foglalkozunk, rövidesen előkerül több olyan téma is, ami az európai országok biztonságát is érinti, mint például, a kábítószer- és fegyvercsempészet, vagy a legális-illegális migráció. Cikkemben a Nyugat-Szaharán keresztül zajló migrációval foglalkozom. Nyugat-Szahara annak a Maghreb-régiónak a szerves része, ahonnan az afrikai migránsok nagy része Nyugat- Európába érkezik. Ez a fajta migráció részben történelmi indíttatású, hisz az itt élők szoros kapcsolatba kerültek a korábbi gyarmatosító hatalmakkal, Spanyolországgal és Franciaországgal, illetve a más afrikai országokból érkező, jobb megélhetést (vagy éppen a túlélést) kereső emberekkel.

Információk a szerzőről

János Besenyő, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

őrnagy, a Magyar Honvédség és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem munkatársa

Downloads

Megjelent

2011-11-01

Hogyan kell idézni

Besenyő, J. (2011). Nyugat-Szahara és a migráció. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 5(3), 34–45. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4414

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok