Urbanizáció és fenntartható fejlődés Dar es Salaamban

Szerzők

  • István Tarrósy

Absztrakt

Jelen írás célkitűzése, hogy esettanulmány formájában mutassa be a Tanzániai Egyesült Köztársaság volt fővárosának, jelenlegi gazdasági és kereskedelmi központjának, a mai napig politikai értelemben vett legbefolyásosabb településének fejlődését, valamint a 21. század sajátosan demokratizálódó Tanzániájában e meghatározó szerepet játszó metropolisz alapvető problémáit. A kelet-afrikai (nemzet)állam megalakulásáról szóló rövid összefoglaló után a gyarmati időszak fontos kikötőjének is tartott „Dar” – ahogyan a helybéliek hívják – életének induló szakaszába pillantunk be, majd részben bemutatásra kerül a mai város szerkezete, fejlődési dinamikája. Az értekezést az urbanizáció folyamatának hatásairól, valamint a politikai élet szereplőinek felvállalandó feladatairól szóló összefoglalás zárja. Mindez természetesen a teljesség igénye nélkül, de egy 2000 szeptembere óta tartó lankadatlan érdeklődés és fokozatosan mélyülő, szisztematikus kutatás eredményeként.

Downloads

Megjelent

2012-08-01

Hogyan kell idézni

Tarrósy, I. (2012). Urbanizáció és fenntartható fejlődés Dar es Salaamban. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 6(2), 4–22. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4329

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

<< < 1 2 3 4 5 > >>