Portré: Horváth Csaba Zsolt százados (EUTM SOMALIA)

Szerzők

  • János Besenyő Magyar Honvédség, Geoinformációs Szolgálat

Absztrakt

2000-ben került a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Katonai Főiskolai Karára, ahol 2004-ben műszaki tisztként végzett. Első tiszti beosztását, hadnagyként, Szentesen kapta, ahol egyszerre több műszaki feladatot is ellátott: szolgált műszaki-felderítő szakaszparancsnokként majd századparancsnok helyettesként, utána pedig a hídépítő századparancsnok helyettese lett. 2009 novemberében Szentendrére került műszaki oktatónak a Kinizsi Pál tiszthelyettes szakképző iskolára, és azóta - két komoly megszakítással - ott teljesít szolgálatot. 2010 áprilisától szeptemberéig szolgált az EUTM Somalia műveletben, mint az egyik kiképző csoport parancsnoka, ahol a szomáliai kormánykatonák kiképzéséért felelt. Eredményes munkája miatt a hazatérése után ismét felkérték, hogy vállaljon egy újabb időszakot a műveletben. Erre 2011. januártól júniusig - 5 és fél hónap időtartamban - került sor.

Információk a szerzőről

János Besenyő, Magyar Honvédség, Geoinformációs Szolgálat

őrnagy, a hadtudományok doktora
A Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatának főtisztje

Downloads

Megjelent

2012-10-20

Hogyan kell idézni

Besenyő, J. (2012). Portré: Horváth Csaba Zsolt százados (EUTM SOMALIA). Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 6(3), 55–74. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4276