A magyar szegénygondozástól a produktív szociálpolitikáig 1920–1943 között

Absztrakt

A szegénygondozás lényege (Egri Norma, Pécsi Norma, Magyar norma elnevezéssel) hogy szervezettséget vitt a segélyek összegyűjtésébe, majd szétosztásába, és megszüntette a koldulást. A gondozást egyházi rend által végezték, s ezek a szegénygondozó testvérek a helyszínen keresték fel a szegényeket, környezettanulmányt végeztek, és mindenkinek azt adták, amire szüksége volt (pl. napi ebéd családoknál, napi/havi élelmiszer-adag, ruhanemű, tüzelő, készpénz-segély). Ezen túlmenően részt vettek a betegek, öregek gondozásában is.

Az 1930-as években terjedt el a szociális állam eszméje. Ez Magyarországon egy különleges nemzeti utat takart, az állam szervei útján az egész életre kiterjedően segítette az egyént, családot (anya- csecsemő- gyermekvédelem, zöld keresztes egészségvédelem, szegénygondozás a Magyar Norma szerint).

A produktív szociálpolitika lényege a fokozatosság elve: „ott ahol az elesettség a legnagyobb, nem lehet a juttatásoknak a legnagyobb fokával kezdeni az elesettségből való kiemelést, mert ha az elesett nem rendelkezik a szükséges erkölcsi és ismeretbeli kellékekkel, a segítésnek az ismeretek nyújtásával és helyes gazdálkodásra való tanítással paralel kell haladni. Sok éves tapasztalat igazolja, hogy az elesettségből csak fokozatosan lehet az egyéneket a jobb gazdasági körülmények közé helyezni.” (Esztergár, 1939)