"It’s time for Africa"

On the preparations for the 2010 FIFA World Cup in South Africa

Authors

  • Viktor Glied Pécsi Tudományegyetem, Interdiszciplináris Doktori Iskola Politológia Program
  • Zoltán Grünhut Pécsi Tudományegyetem, Interdiszciplináris Doktori Iskola, Politológia Program

Abstract

A 2010-es világbajnokság helyszínéről döntő zürichi gyűlésen a Dél-afrikai Köztársaság büszkén és örömmel fogadta a rendezés elnyeréséről szóló döntést. Az ország kiválasztásának jogosságát ugyanakkor többen rögtön megkérdőjelezték. A szerzőpáros tanulmánya kitér minden negatív tényezőre, melyek veszélyeztethetik a mundiálé sikeres megrendezését és azokra a tervekre is, melyekkel garantálni kívánják a világ minden tájáról érkező szurkolók biztonságát. Az ország három vadonatúj stadiont épít, hetet pedig felújít a jeles eseményre. A kivitelezéssel kapcsolatban itt is merültek fel aggályok, de egyes szakértők szerint az arénák elkészülnek és alkalmasak lesznek a várhatóan magas színvonalú mérkőzések megrendezésére. Az írás érint minden egyes fejlesztést, alaposan bemutatva a Dél-afrikai Köztársaság jelenlegi adottságait, ezeken túl pedig a nemzeti tizenegy jó szereplésének esélyeit is. Az előkészületek tehát javában zajlanak, a csapatok már a selejtezőre készülnek, mi pedig reménykedhetünk egy sikeres és minden szempontbók tökéletes afrikai rendezésben!

Author Biographies

Viktor Glied, Pécsi Tudományegyetem, Interdiszciplináris Doktori Iskola Politológia Program

Ph.D. hallgató, Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskola Politológia Program. Kutatási menedzser, IDResearch Kutatási és Képzési Kft. Az Afrika Tanulmányok szerkesztője.
Kutatási terület: ökopolitika, környezetvédelem, civil szervezetek. Speciálisan: klímapolitika, klímatárgyalások, globális és regionális környezeti konfliktusok, kiemelten vízkonfliktusok.

Zoltán Grünhut, Pécsi Tudományegyetem, Interdiszciplináris Doktori Iskola, Politológia Program

Ph.D. hallgató, Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskola Politológia Program. Kutatási asszisztens, IDResearch Kutatási és Képzési Kft. Az Afrika Tanulmányok szerkesztője.
Kutatási terület: Izrael, izraeli-palesztin konfliktus, zsidóság története, zsidó közösségek a világban, Közel-Kelet.

Downloads

Published

2008-03-01

How to Cite

Glied, V., & Grünhut, Z. (2008). "It’s time for Africa": On the preparations for the 2010 FIFA World Cup in South Africa. Hungarian Journal of African Studies / Afrika Tanulmányok, 2(1), 23–33. Retrieved from https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4688

Most read articles by the same author(s)

1 2 > >>