A Száhel-övezeti fuvolatípusok eredetének hangszertörténeti vizsgálata

Szerzők

  • József Brauer-Benke HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet

DOI:

https://doi.org/10.15170/AT.2023.18.2.8

Kulcsszavak:

hangszertörténet kutatás, Száhel-övezet, fuvola típusok, ikonográfia, hangszertipológia

Absztrakt

Tekintve, hogy a Száhel-övezetben elterjedt fuvolákról nagyon kevés információ áll a rendelkezésre, a hangszertípus történetét illetően még elég sok a találgatás és a hipotetikus felvetés. A jelenkori hangszerek morfológiai vizsgálata és a történeti ikonográfiai adatok összehasonlító elemzése arra enged következtetni, hogy a Száhel-övezetben elterjedt fuvolatípusok a Mauritániában fennmaradt fuvolatípussal rokoníthatóak és nagy valószínűséggel a görög-római időszakban Egyiptomban megjelenő, vagy eleve ott kialakuló fuvótoldalékos fuvolatípusok leszármazottjai lehetnek. Erre azonban az egyetlen bizonyíték a 18–19. sz.-ra datált ashanti bronzszobor lehet, mert a Száhel-övezet fuvoláin már csak a fuvónyílás két oldalán található méhviaszból kialakított kiemelkedés emlékeztet az eredeti csőszerű fúvótoldalékra. A hangszertípus vagy a berber őslakosság által maradhatott fenn az északnyugati régióban és onnan terjedhetett el a használata déli irányba is, vagy, ahogy arra az elnevezése is utal, a fulbe népcsoport által terjedhetett el Nyugat-Afrikában. A fúvótoldalékos kialakításra a megfúvás módjában egyedi fúvótechnika is magyarázatot adhat, amely az emberi énekhangot kombinálja a fuvolán fújt hangokkal. Ez a fúvótechnika a már nem fúvótoldalékos típusoknál is fennmaradt, sőt még a kameruni felhangfuvoláknál is alapvető játéktechnika maradt. Felvetődik annak a lehetősége is, hogy az idők során az ujjnyilásokat is elhagyhatták a hangszerről, és amint azt a benini bronzplakettek is tanúsítják, a hasonló fúvótechnikával megszólaltatott kürtökkel együtt alkalmazhatták őket. A Száhel-övezet fuvolái azért is maradhattak meg a fulbe népcsoport használatában, mert bár Nyugat-Afrika több országában is megjelentek, de általában kisebbségben és az endogám házassági szokásaik miatt, a környező népekkel alig keveredtek. Ezért, bár a nem fulbe népcsoportok is átvették a hangszert, de más hangszertípusokkal ellentétben sosem terjedhettek el szélesebb körben, és ezért maradt fenn róluk csak nagyon kevés adat. Ennek következtében a legutóbbi időkig a mérvadó szakirodalmakban sem foglalkoztak ezzel a hangszertípussal. Mivel a használatuk a grió zenészkaszt falusi zenészspecialistáihoz is köthető, az utóbbi 20–30 évben a világzene színpadi előadóművészetében is helyet kaphattak, és ennek köszönhetően kezdenek szélesebb körben ismertté válni. Szintén ennek köszönhetően kialakultak a megnövelt ujjnyílásszámú, nagyobb hangterjedelmű változataik, és az eredetileg három ujjnyílásos E, F, G és A dúr diatonikus skálákra hangolt típusokból kifejlődhettek a már hat ujjnyílásos „B” kromatikus skála eljátszására is képes változataik. A történeti adatok összehasonlító elemzése emellett arra is rámutat, hogy a kelet-afrikai fuvolatípusok nem rokoníthatóak a nyugat-afrikai fuvolatípusokkal, mert azoktól eltérően a kelet-afrikai fuvolák más hangszerekhez hasonlóan Délkelet-Ázsiából érkezhettek a kelet-afrikai partvidékre, majd onnan terjedhettek el a dél-afrikai népcsoportok körében is, ahol később helyi változataik alakultak ki.  

Információk a szerzőről

József Brauer-Benke, HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet

PhD, tudományos főmunkatárs

Downloads

Megjelent

2024-12-03

Hogyan kell idézni

Brauer-Benke, J. (2024). A Száhel-övezeti fuvolatípusok eredetének hangszertörténeti vizsgálata. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 18(2), 125–145. https://doi.org/10.15170/AT.2023.18.2.8

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok