Beköszöntő

Szerzők

  • Gábor Búr

Absztrakt

Az Afrika Tanulmányok jelen száma a kontinens egyik, ha nem a legfontosabb kérdését, a vízzel kapcsolatos témákat járja körül. Ahol víz van, ott élet is van, tartja a régi mondás, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ez az élet. Erősen függ a víz mennyiségétől, s az utóbbi évtizedekben mind erősebben a víz minőségétől. Afrika területének kétharmada tartozik az arid zónába, ami a még ma is többségében a mezőgazdaságból élő népesség számára roppant bizonytalanná teszi a terméskilátásokat, s szinte nincsen olyan év, hogy ne hallanánk valamelyik régióból híreket katasztrofális éhínségről. Viszont egyáltalán nem hallunk a mi Balatonunkkal azonos nagyságú tavak kiszáradásáról, az annál is nagyobb méretűek katasztrofális összezsugorodásáról, a folyókba, tavakba jutó szerves anyagok miatt a vízfelszínt elborító növényzetről. S miközben a káros antropogén hatások növekednek, a kontinens lakóinak alig fele jut egészséges ivóvízhez, a szennyvízkezelés pedig elenyésző. Az ivóvíz szennyeződése miatt évente milliók betegszenek meg, ill. halnak korai halált, elsősorban gyermekek. De van Afrikának egy másik arca is. Itt található a Föld leghosszabb, illetve a második legbővízűbb folyója, a második legnagyobb, és a második legmélyebb édesvizű tava, s ami a jövő számára talán a legígéretesebb, Afrika folyói rendelkeznek Földünk vízienergia-potenciáljának mintegy negyven százalékával! A kontinensre oly jellemző módon a szegénység és a gazdagság együtt van jelen. A 20. század vizes megaprojektjei sok esetben kétes eredményeket hoztak, s bár a nagy gát- és erőmű-építések továbbra sem kerültek le a napirendről, napjainkban a figyelem középpontjában a kisebb, elsősorban a helyi közösségek akut gondjain segíteni hivatott vízügyi beruházások állnak, éppen azok, amelyekben a magyar szakértelem és a korlátozott pénzforrások is komoly szerephez juthatnak, illetve jutnak máris, s ahol hazánknak talán a legtöbb keresnivalója van Afrikában.

Dr. Búr Gábor
főszerkesztő

Downloads

Megjelent

2008-09-01

Hogyan kell idézni

Búr, G. (2008). Beköszöntő. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 2(3), 3. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4639

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

<< < 1 2 3 4 5