Rómaiak a Szaharában

A „só- és rabszolgaút” működése a császárkorban

Absztrakt

Időszámításunk első századára Róma olyan világbirodalommá nőtte ki magát, amely – legalábbis politikusainak állítása szerint – az „egész lakott világot” magában foglalta. A rómaiak képzeletében a mindhárom földrészre kiterjedő imperiumot tengerek, széles folyamok és meredek hegyláncok választották el a barbárok lakta, jóformán lakhatatlannak tartott peremterületektől; s ahol nem voltak természetes határok, ott építettek: gondoljunk csak a Hadrianus által emeltetett falra Britanniában. A valóság persze egészen másként festett. Miközben a római földrajzi szakírók tudatosan alábecsülték a meg nem hódított Barbaricum területét, a császárok folyamatosan igyekeztek felderítő expedíciókkal kikutatni a „lakott világ” valós határait. A kereskedők persze nemegyszer megelőzték őket ebben – hiszen, ahogyan az angol mondás tartja: „flags follow trade”. Római felfedezők, vállalkozók, katonai expedíciók nemcsak India, Srí Lanka, Kína területére jutottak el, hanem a Szahara homoktengerének is nekivágtak. Lássuk, milyen sikerrel.