Lectori salutem

Szerzők

  • Gábor Búr

Absztrakt

Tisztelt Olvasóink!
Örömmel jelentem, hogy immáron 13. éve jelenik meg a magyar Afrika-lap, mely a tudományos berkeken túl is egyre nagyobb elismeréssel bír. Ha csak azt vesszük, hogy a Magyar Tudományos Művek Tárában (MTMT) mekkora számú közlemény, illetve hivatkozási találat kötődik az Afrika Tanulmányok folyóirathoz, akkor bizony büszkén konstatálhatjuk, hogy jó úton haladunk. Persze, szeretnénk, ha a jelenlegi MTA-besorolásunk majd feljebb kúszna, erősödne (most két bizottságnál is C-kategóriás a lapunk), valamint a kiadó által tervként megjelölt egy angol nyelvű szám/évfolyam a nemzetközi citációs/impakt jelenlétünket is erősítené.

Mindehhez járul ismét hozzá a mostani duplaszám kifejezetten minőségi cikk-gyűjteménye. Kurrens biztonságpolitikai kérdéseket elemez a kelet-afrikai térségben Marsai Viktor. Szintén e térségben, kimondottan a Kelet-afrikai Közösség tagállamaiban vizsgálja a nők és a földtulajdonlás kérdését Bagi Judit. Egy izgalmas gazdasági elemzést kínál az Olvasóknak Pásztor Szabolcs, aki a szubszaharai Afrika monetáris politikai kihívásaival foglalkozik. Igen súlyos témakört boncolgat továbbá Solymári Dániel szerzőtársaival, amikor a női genitális csonkítás történetét tekinti át, valamint egy esettanulmány formájában kenyai helyzetképet vázol fel. Lator Anna nem különben súlyos és megrázó ügyet jár körbe: a ruandai genocídiumot megelőző médiadiskurzus szerepét nézi a népirtó nemi erőszak kapcsán. A lapszámot egy tetemes könyvismertető, könyvelemző blokkal egészítjük ki, melyben angolszász, frankofón és magyar szakirodalmak egyaránt bemutatásra kerülnek. Bízom benne, hogy ismét találnak kedvükre való írást és további olvasmányokat! További szép nyarat kívánva, üdvözlettel:

Dr. Búr Gábor
főszerkesztő

Downloads

Megjelent

2019-08-20

Hogyan kell idézni

Búr, G. (2019). Lectori salutem. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 13(1-2.), 1. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/3928

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

<< < 1 2 3 4 5