A GRÓF HUNYADY CSALÁD SZEREPE A BALATONI TURIZMUS LÉTREJÖTTÉBEN

Szerzők

  • Zoltán Kaposi Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Marketing és Turizmus Intézet MTA doktora, intézeti igazgató, egyetemi tanár

DOI:

https://doi.org/10.15170/TVT.2021.06.03.01

Kulcsszavak:

Balaton, uradalom, turizmus, Hunyady Imre, fejlődés

Absztrakt

A dél-balatoni fürdőélet fejlődése az 1880-as években kezdődött meg. A Balaton magas
vízszintje, a tó melletti hatalmas mocsarak sokáig akadályozták a turizmus nekilendülését. A
vasút kiépítése (1861) és a Sió-zsilip átadása (1863) alkalmat adott az előrelépésre. A
térség fürdőéletének fejlődésében nagy szerepe volt a part menti vidék nagybirtokosainak. A
tanulmányban a kezdeteket kutatjuk. A kéthelyi és balatonszemesi uradalom földesura, gróf
Hunyady Imre volt az első, aki Balatonberényben nyaralót épített, s mellette szép parkot
alakított ki. Hunyady gróf aktív szerepet játszott Berény és Szemes fejlesztésében. A part menti
területeket parcelláztatta, hogy azokon villákat lehessen építeni. Balatonberényben saját
gőzhajójának kikötőt épített, s a hajót fizetős kirándulásokra használták. A közvetlen parti
területet fásította. Törekvései eredményeképpen két évtized alatt a falvakban jelentős fürdőtelep
jött létre, amelyben sokan láttak vállalkozási lehetőséget. A part menti sávra szállodák,
vendéglők, panziók épültek. A vendégek zöme Budapestről, Marcaliból, Nagykanizsáról
érkezett. A falusi parasztság számára új jövedelemszerzési lehetőség volt a fizetővendéglátás.
A turizmus fellendüléséhez szükség volt az ellátás biztosítására. A gróf uradalmainak
kertészete szállította a zöldségféléket, gyümölcsöket, az uradalmi mészárszékről került ki a hús,
s a borellátás is a gróf Baglas-hegyi pincészetéből valósult meg. Nagy előrelépés volt a polgári
fürdőegyesületek megalakulása, a 20. század elején már ezek látták el a települések gondozását.

Downloads

Megjelent

2021-10-18

Hogyan kell idézni

Kaposi, Z. . (2021). A GRÓF HUNYADY CSALÁD SZEREPE A BALATONI TURIZMUS LÉTREJÖTTÉBEN. Turisztikai és Vidékfejlesztési Tanulmányok, 6(3). https://doi.org/10.15170/TVT.2021.06.03.01