A drávaszögi borászat és borturizmus fejlődése a 20. század második felétől napjainkig
DOI:
https://doi.org/10.15170/TVT.2025.10.03.02Kulcsszavak:
borászat, borturizmus, Drávaszög, falusi turizmus, szőlőtermesztésAbsztrakt
A dolgozat a mai Horvátország területén fekvő Drávaszög borászatának történetét és a turizmusra gyakorolt hatását mutatja be. A Drávaszög északkeleti részén terül el a Báni-hegy nevű lösztalajú dombság, ahol már az ókorban is foglalkoztak szőlőtermesztéssel. A térség Magyarország részeként az egykori Baranya vármegye egyik ismert borvidéke volt, az ott termelt borok minőségben és árban is vetekedtek más régiók boraival. Az élénk kereskedelemnek köszönhetően a borászat sokáig jövedelmező tevékenységnek számított. Az 1920. évi területi elcsatolás után a vámhatárok miatt a borkereskedelem is visszaszorult. A borvidék a 20. század második felében vált újra ismertté, amikor a nagyüzemi Belje Pincészet mellett a kisebb családi borászatok is fejlődésnek indultak. Ezzel párhuzamosan erősödött a borturizmus is. A délszláv háborút követően a családi pincészetek vevőkörük jelentős részét elveszítették, de az elmúlt két évtizedben komoly erőfeszítéseket tettek a falusi turizmus és a borturizmus fellendítése érdekében. Ennek köszönhetően a borvidék Horvátország-szerte ismertté vált, a borok iránti kereslet pedig folyamatosan növekszik. A borászatra épülő falusi turizmus ma már nagyban hozzájárul a gazdaságilag elmaradott térség fejlődéséhez.