A CSÍKSOMLYÓI PÁPALÁTOGATÁS TURISZTIKAI ELEMZÉSE: HOGYAN LÁTTÁK A RÉSZTVEVŐK?

Szerzők

  • Benedek Nagy Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Üzleti Tudományok Tanszék

Kulcsszavak:

pápalátogatás, látogatók, elégedettség, turisztikai és kulturális hatások

Absztrakt

Ferenc pápa 2019 júniusi erdélyi látogatása történelmi eseménynek számít, hiszen első alkalommal
látogatott Erdélybe és egyben Csíksomlyóra is a római egyház feje. A látogatás, túl a vallási és
diplomáciai jelentőségén, igencsak érdekes gazdasági, turisztikai és kulturális szempontból is. A
látogatást többféle kutatással próbáltuk megvizsgálni, ebből a jelenlegi tanulmány a látogatók,
zarándokok véleményével, elégedettségével foglalkozik. A kérdőíves kutatás fő célja a látogatás
kulturális és turisztikai hatásainak becsléséhez szükséges információk megszerzése volt. Arra
mutat rá, hogy a pápalátogatás, bár vallási és kultúrtörténeti jelentősége valószínűleg
felbecsülhetetlen, az egyébként gazdag kulturális kínálatot nem sikerült eléggé vonzóvá tenni és a
turisztikai szálláshelyek sem tudtak túl sok vendégéjszakát értékesíteni.

Downloads

Megjelent

2021-07-05

Hogyan kell idézni

Nagy, B. (2021). A CSÍKSOMLYÓI PÁPALÁTOGATÁS TURISZTIKAI ELEMZÉSE: HOGYAN LÁTTÁK A RÉSZTVEVŐK?. Turisztikai és Vidékfejlesztési Tanulmányok, 5(3). Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/tvt/article/view/4766