Intézményi árulás a hivatásos gondoskodásban

Bizalom, hatalom, és a gondoskodás dialektikája a szociális munkában

Absztrakt

Ez a tanulmány az intézményi bántalmazást mint intézményi árulást vizsgálja a gyermekvédelmi ellátórendszer és általában véve a szociális munka területén – kiemelve, hogy a bizalomvesztés és a hatalommal való visszaélés negatívan befolyásolja nemcsak az ellátott gyermekeket, de a jelenlegi autoriter trendek közepette magukat a segítőket is. A tanulmány pszichológiai és politikai szempontból vizsgálja az autonómia és a függőség közötti dialektikus kapcsolatot, hangsúlyozva a bizalom központi szerepét az egészséges pszichológiai fejlődésben, a szakterület gyakorlatában és az állampolgári szolidaritásban. A gondoskodást hivatásszerűen végző szakemberek számára a személyes identitás, a tapasztalat, az elméleti tudás, és a támogató teammunka dialektikus alkalmazásának gyakorlati következményei vannak, és ezek a merev intézményi rutinokon túlmutató reflektív, empatikus és rugalmas megközelítések mellett szólnak. Az episztemikus árulást az episztemikus igazságosság révén kell megkérdőjeleznünk, felismerve és válaszolva az érintettek hangjára. A tanulmány az autoriter intézményi és politikai jóléti kultúrák átalakítását a gondoskodás etikája révén szorgalmazza, ahol a bizalmat aktívan fejlesztik mind interperszonális, mind szervezeti szinten, az intézményi árulás elleni küzdelem és egy átfogó, Winnicott-i értelemben vett „megtartó környezet” megteremtése érdekében.