A fotózás mint a szenvedélybetegségből felépülőkkel végzett szociális munka eszköze

Absztrakt

A szociális szakember számára előnyös, ha van egy eszköze – esetünkben egy objektív – amely segít meglátni olyan mögöttes tartalmakat, amelyek elkerülnék a figyelmét, vagy egyáltalán nem is bukkannának fel. A fotó megláttatja a szereplők magatartását, kiszélesíti a perspektívát, és használatával további elemzésre nyílik lehetőség. Mennyiben járulnak hozzá a fotók egy eset mélyebb megismeréséhez, mennyiben segítik a szociális szakember munkáját, hogyan használható a fotó mint terápia? S ami a leglényegesebb: a felépülő maga hogyan jeleníti meg képekben saját világát? Miképpen lehet ő maga a szociális munka aktív résztvevője, saját életének vizsgálója? A szerző kutatásában rögzített életút-interjú és az interjúalany által készített képek közötti összhang arra enged következtetni, hogy a fotóterápia egy jól használható módszer, és a feltételek, amelyek az alkalmazásához szükségesek, könnyen biztosíthatók bárki számára.