A „Zalaegerszegi Fiók Főiskola ügyei”

A Pécsi Tanárképző Főiskola három éve Zalaegerszegen

Szerzők

  • Imre Halász Budapesti Gazdasági Egyetem, Gazdálkodási Kar

DOI:

https://doi.org/10.15170/PAAA.2016.03.02.03

Kulcsszavak:

egyetemtörténet, kihelyezett tagozat, pedagógusképzés, Pécsi Pedagógiai/Tanárképző Főiskola, Zalaegerszeg

Absztrakt

A felsőoktatást illetően Zala megye helyzete mindig sajátos volt. Tradicionális felsőoktatási intézménye tulajdonképpen egy volt és van, ez a Festetics György gróf által Keszthelyen 1797-ben létrehozott Georgikon, mely az alapítás évében, július 1-jén egyetlen hallgatóval kezdte meg az első tanévét. Ezzel nemcsak Magyarország, hanem Európa első mezőgazdasági felsőfokú tanintézete jött létre, mely több mint két évszázados fennállása során volt gazdasági tanintézet, akadémia, főiskola és egyetemi kar. 

Az elmúlt fél évszázadban számos kísérlet történt Zala megyében a felsőoktatás különböző intézményeinek meghonosítására. Több fővárosi intézmény vagy dunántúli egyetem létesített valamilyen szervezeti formában (kampusz, kihelyezett tagozat, intézet, képzési hely, kar) oktatási egységet, ám szervezésükből adódóan ezek egyike sem volt önálló, viszont tevékenységük saját területükön, illetve létrehozásuk időszakában minden esetben eredményesnek értékelhető. Ezen kísérletek egyike volt a három tanévet megélt zalaegerszegi tanárképzés, melynek iratanyagát fedő egyik dosszién szerepel a címben említett „fiók főiskola” elnevezés. 

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Információk a szerzőről

Imre Halász, Budapesti Gazdasági Egyetem, Gazdálkodási Kar

CSc, történész, főiskolai tanár

Hivatkozások

Farkas Tamás: Végső búcsú Ördög Ferenctől. Magyar Nyelv, 112. (2016): 1. 115–117. || [DOI] https://doi.org/10.18349/MagyarNyelv.2016.1.115

Gerstner Károly: Ördög Ferenc 70 éves. Magyar Nyelv, 99. (2003): 2. 251–253.

Halász Imre: Adatok a zalaegerszegi felsőoktatás előtörténetéhez. In: A Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Intézetének Évkönyve II. Zalaegerszeg, 1986. 329–346.

Halász Imre: A felsőoktatás Zalában. In: Zala megye ezer éve. Tanulmányok a magyar államalapítás millenniumának tiszteletére. Főszerk.: Vándor László. Zalaegerszeg, 2001. 337–341.

Kárászné Rácz Lídia: A „Számviteli” – Zalaegerszegen. In: A közgazdász-képzés 40 éve. A zalaegerszegi „Számviteli Főiskola” (1971–2011). Zalaegerszeg, 2011. 10–29.

Katona Attila: „Óh a szárnyas idő...” In: A szárnyas idő. 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. Barták Balázs et al. Sopron–Szombathely, 2010. 8–57.

Kotnyek István: Az alsófokú oktatás Zala megyében. In: Zala megye ezer éve. Tanulmányok a magyar államalapítás millenniumának tiszteletére. Főszerk.: Vándor László. Zalaegerszeg, 2001. 317–327.

Kovács Lajos: Irodalmi olvasókönyv a középiskola 1. osztálya számára. Budapest, 1975.

Kovács Lajos: Nehéz hűség – A megyei oktatásirányítás korszerűsítésének problémái. Budapest, 1982.

Kurucz György: Festetics György és a magyarországi művelődés. In: Zala megye ezer éve. Tanulmányok a magyar államalapítás millenniumának tiszteletére. Főszerk.: Vándor László. Zalaegerszeg, 2001. 128–132.

Kurucz György – Fehér György – Zsidi Vilmos: Georgikon 200. I. Emlékkönyv a Georgikon alapításának 200. évfordulójára. Keszthely, 1996.

Molnár Béla: Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ. In: A felsőfokú tanító- és óvóképzés első 50 éve. 1959-2009. Szerk. Fusz György. Szekszárd, 2009. 131–142.

Zalai életrajzi kislexikon. Szerk.: Gyimesi Endre. Zalaegerszeg, 1994.

Downloads

Megjelent

2017-02-09

Hogyan kell idézni

Halász, I. (2017). A „Zalaegerszegi Fiók Főiskola ügyei”: A Pécsi Tanárképző Főiskola három éve Zalaegerszegen. Per Aspera Ad Astra, 3(2), 58–107. https://doi.org/10.15170/PAAA.2016.03.02.03

Hasonló cikkek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 > >> 

You may also Haladó hasonlósági keresés indítása for this article.