Faktorálás

Szerzők

  • - -

Absztrakt

A kis- és közép vállalatok fejlődésének, növekedésének egyik nagyon jelentős korlátja finanszírozási problémáikban rejlik. A vállalat megalapítása a termékek, szolgáltatások kifejlesztése, a működési és piaci feltételek megteremtése az esetek többségében maximálisan igénybeveszi a cég, illetve az alapítók pénzügyi erőforrásait, s legtöbbször a hitelek fedezeteként már terheltek az eszközök is.
     Erre a helyzetre, a továbbfejlődéshez szükséges likviditás megteremtésére jelenthet lehetséges megoldást a faktoring. A faktoring legfontosabb jellemzője, hogy egy erre szakosodott pénzügyi intézmény a már legyártott, kiszállított, kiszámlázott termékre a vevővel szemben keletkezett követelést megvásárolja. így az előállító a számlaérték 80%-át azonnal megkapja, a fennmaradó részt pedig a faktoring-cég költségeinek levonása mellett a számla ellenértékének kiegyenlítésekor.
     A faktoring tehát egy olyan finanszírozást jelent a vállalatnak, ami részéről további fedezeteket nem igényel, a „fedezetet" a vevő fizetőképessége jelenti. Ez az alapja a faktoring különös jelentőségének a beszállítói programok esetében, hiszen itt a kis- és középvállalkozások többnyire fizetőképes nagyvállalatoknak, multinacionális cégeknek válnak beszállítóivá.
A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központnak és a megyei vállalkozásfejlesztési központoknak egyaránt fel kell készülniük arra, hogy nemcsak a vállalkozások létrehozásában, hanem az életképesek továbbifejlődését, növekedését szolgáló eszközökkel, módszerekkel, technikákkal is segítsék vállalkozó partnereiket, s ezzel a kis- és középvállalkozási szektor fejlődését. Ehhez nyújt segítséget Zolnai László A faktoring, mint a likviditás-menedzselés egyik lehetséges eszköze című tanulmánya, amit a munka színvonala és a téma fontossága miatt egyaránt jó szívvel ajánlok az érdeklődő olvasónak.

Downloads

Megjelent

2019-12-19

Hogyan kell idézni

-, .-. (2019) „Faktorálás”, Marketing & Menedzsment, 32(3), o. 27–43. Elérhető: https://journals.lib.pte.hu/index.php/mm/article/view/2067 (Elérés: 22 december 2024).

Folyóirat szám

Rovat

Vállalkozásfejlesztés