A társadalmi nemek közötti egyenlőség kérdésköre Ruandában

Terepmunka beszámoló, 2015 tavasza

Szerzők

  • Judit Bagi Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudományi Program

Absztrakt

A 2015 márciusában megvalósuló terepmunka keretében Tanzániában és Ruandában töltöttünk el három hetet. Kigaliban csatlakoztunk a skóciai Saint Andrews-i Egyetem kutatócsoportjához, akikkel együtt jártuk be az 1994-es népirtás emlékhelyeit, látogattunk el magas biztonsági kockázatú börtönökbe, készítettünk interjút miniszterekkel és civil szervezetek vezetőivel, valamint a kormány tárgyalótermében kétórás interaktív beszélgetés erejéig maga a ruandai elnök, Paul Kagame fogadtatásában részesültünk. A kutatóút során végig kiemelt hangsúly helyeződött a társadalmi nemekkel kapcsolatos kérdéskörök feltérképezésére, mely egyfajta metszetét is képezte az ország különböző diszciplínák szemszögéből vizsgált történelmi eseményeinek, illetve napjaink társadalmi, politikai és gazdasági folyamatainak. Jelen írás kifejezetten a gender-kérdések aspektusából tekinti át a ruandai terepmunka állomásait és eseményeit.

Információk a szerzőről

Judit Bagi, Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudományi Program

PhD-hallgató
Pécsi Tudományegyetem,
Bölcsészettudományi Kar,
Interdiszciplináris Doktori Iskola
Politikatudományi Program

Downloads

Megjelent

2015-07-01

Hogyan kell idézni

Bagi, J. (2015). A társadalmi nemek közötti egyenlőség kérdésköre Ruandában: Terepmunka beszámoló, 2015 tavasza. Afrika Tanulmányok / Hungarian Journal of African Studies, 9(2), 5–20. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/afrikatanulmanyok/article/view/4151