Köszöntő
Abstract
Tisztelt Olvasónk!
Idei, immáron negyedik évfolyamunk, első számát a megszokottól kissé később készítettük el. Ennek örömteli okai voltak: szerkesztőségünk úgy döntött, hogy folyóiratunkkal csatlakozunk a Crossref rendszerhez, és így a tanulmányaink DOI számmal jelenhetnek meg. Úgy gondoljuk, hogy a nemzetközi láthatóság javítása minden kutatónak érdeke, és a cikkenként biztosított külön DOI számokkal ezt nagyban elő tudjuk segíteni. A késlekedésünk másik oka is hasonlóan pozitív a folyóiratunk szempontjából. Felfrissítettük internetes megjelenésünket, és egy új arculatú, praktikus és esztétikus honlapra álltunk át az idei évtől. Reméljük, hogy ez is elnyeri olvasóink tetszését.
Az idei első számunkba tizenöt szerző érintett, öt igazán érdekes tanulmánnyal. A véletlen úgy hozta, hogy mostani számunkban erőteljesen jelenik meg a gasztroturizmus. Annak tudatában ez nem is meglepő, hogy mind népszerűsége, mind pedig a hazai turizmusban betöltött jelentősége folyamatosan erősödik e turisztikai terméknek.
Első tanulmányunkban Obermayer Nóra – Kővári Edit – Bak D. Gerda írásában arról olvashatunk, hogy a közösségi médiának milyen a szerepe van a borfogyasztók körében.
A budapesti romkocsmák nemzetközi hírre tettek szert, és turisztikai vonzerejük nem vitatható. Pinke-Sziva Ivett – Melanie Kay Smith – Olt Gergely – Molnár-Csomós Ilona a romkocsmák budapesti éjszakai gazdaságban betöltött szerepét vizsgálja tanulmányában. Hazánkban manapság nagyon népszerűek a gasztrofesztiválok.
A helyi érdekcsoportok szerepét vizsgálják a gasztrofesztiválok működtetésében Tóth Bettina és Hegedűs Gábor szerzők. Negyedik cikkünk, amelyet Cseke Bence – Marton Zsuzsanna – Keller Krisztina – Birkner Zoltán jegyez, a vidékfejlesztés, és a turizmus kapcsolatának vizsgálatához nyújt értékes információkat, Murafölde konkrét turizmusfejlesztési estének bemutatásán keresztül.
Záró tanulmányunkban Horváth Gergely és Horváth Zoltán a TDM szervezetekkel kapcsolatos szakirodalmat gyarapítja, és a stratégiai tervezés fontosságára hívja fel a figyelmet.
Reméljük, hogy a turizmus különböző kérdései iránt érdeklődő olvasóink egyaránt találnak érdekes és
hasznos tanulmányt az idei első számunkban.
Üdvözlettel:
Aubert Antal Gonda Tibor
Szerkesztőbizottság elnöke Főszerkesztő