Elég az elég jó?
In Memoriam Karsai Dániel
DOI:
https://doi.org/10.15170/PSK.2025.06.01.04Kulcsszavak:
eutanázia, Emberi Jogok Európai Bírósága, Karsai Dániel, önrendelkezéshez való jog, mérlegelési mozgástérAbsztrakt
Jelen cikk szerzői még Karsai Dániel életében, az ügyével kapcsolatos Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítélet megjelenése előtt írtak egy tanulmányt, amely az eutanázia magyar szabályozásának hiányosságait igyekezett feltárni, pontosabban az Alaptörvény és egyéb magyar jogszabályok közötti ellentmondásokkal, alkotmányossági dilemmákkal foglalkozott. A cikk megjelenése után az Emberi Jogok Európai Bírósága hozott ítéletet a Karsai Dániel kontra Magyarország ügyben, ami alkalmat ad az ítélet általános bemutatásán túl arra is, hogy a szerzők korábbi megállapításaikat szélesebb kontextusban vizsgálják. A vizsgálat célja kettős. Egyrészt érdemes megnézni, hogy a magyar jog ellentmondásai, alkotmányossági dilemmái eljutnak-e a Bírósághoz, azokat ez utóbbi figyelembe veszi-e döntésekor. Másrészt fontos megvizsgálni, hogy a Bíróság milyen érvek alapján mondta ki, hogy Magyarország nem sértette meg az ügyben az Emberi Jogok Európai Egyezményét. A tanulmánnyal Karsai Dániel egyik utolsó kérésének is eleget teszünk: a borzasztó helyzetet a tudomány szolgálatába állítjuk.
Downloads
Megjelent
Hogyan kell idézni
Folyóirat szám
Rovat
License

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International License.








