Az Országos Református Nőszövetség indulásának körülményei (1943–1944)

Szerzők

  • Marianna Ács Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Neveléstudományi Intézet Nevelés- és Művelődéstörténet Tanszék

DOI:

https://doi.org/10.15170/PAAA.2021.08.01.02

Kulcsszavak:

sajtótörténet, nőtörténet, Országos Református Nőszövetség, Zsindelyné Tüdős Klára, konzervatív, keresztyén nő

Absztrakt

1944 szeptemberében a Dunántúli Protestáns Lapban a szerkesztő, Pongrácz József teológiai tanár így népszerűsítette az Országos Református Nőszövetség induló lapját, az Új Magyar Asszonyt: „(…) havonta szándékozik a magyar református otthonokba bekopogtatni, hogy a magyar asszonyok erőt meríthessenek a rájuk váró küzdelmekben (…) összekötő kapocs lesz ez a lap millió református nő között, ébresztő lelkiismerete a szunnyadónak. Megsokszorozódik vele gyengülő erőnk.  

A tanulmány társadalomtörténeti szempontú sajtóelemzést kíván nyújtani, mely arra irányul, hogy megvilágítsa azt a társadalmi kontextust, melyben az 1944-ben megjelenő négy lapszám született. Választ kíván adni arra a kérdésre is, hogy hogyan közvetítette a havonta megjelenő periodika az Országos Református Nőszövetség, s egyben a Magyarországi Református Egyház céljait egy történelmi fordulóponton.  E kutatási célokat az Országos Református Nőszövetség elnökének, Zsindelyné Tüdős Klárának életútjára és kapcsolati hálójára fókuszálva mutatjuk be.

Célunk, hogy ráirányítsuk a lap szerzői gárdájára a figyelmet, s azokat a kapcsolódási pontokra, amelyek a lap, s egyben az Országos Református Nőszövetség célkitűzéseihez kapcsolódnak. A vizsgálat tárgyát a rovatvezető női szerzők – Zsindelyné Tüdős Klára, Pilder Mária, Ignácz Rózsa – életrajzi elemei adják, kitérve azokra az eseményekre, melyeket 1944 őszén, a lapban való publikálásuk idején átéltek. A vizsgálatot kvalitatív tartalomelemzéssel végezzük, mely a lapok cikkeire, a szerzők életrajzára és visszaemlékezésekre épülnek. A tanulmány egy kezdeti lépés az Országos Református Nőszövetség tevékenységének feltárásához, és lapjának az Új Magyar Asszonynak az elemzéséhez. Adalékot nyújt a református sajtó történetének női olvasók számára írt szeletéről. 

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Információk a szerzőről

Marianna Ács, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Neveléstudományi Intézet Nevelés- és Művelődéstörténet Tanszék

egyetemi adjunktus

Gáborjáni Szabó Kálmán fametszete, a lap egyetlen illusztrációja.

Downloads

Megjelent

2021-07-26

Hogyan kell idézni

Ács, M. (2021). Az Országos Református Nőszövetség indulásának körülményei (1943–1944). Per Aspera Ad Astra, 8(1.), 24–49. https://doi.org/10.15170/PAAA.2021.08.01.02

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok