Mindennapi gazdasági döntések és mindennapi környezetvédelem

Szerzők

  • Gergely Tóth JPTE

Absztrakt

A közgazdaságtan egyik legnagyobb változása a vállalatok szerepének átalakulásához fűződik. A fogyasztók egyre kevésbé tekintik a gazdálkodókat csupán termékek vagy szolgáltatások előállítóinak, de egyre inkább teljes értékű társadalmi szereplőknek. Egy termék kiválasztásánál már nem csak annak minősége és ára játszik szerepet, hanem a mögötte álló társadalmi (hazai gyártmány), egészségi (biotermék) vagy környezeti hatások is. Szélesebb értelemben ez túlmutat a terméken, a gyártó cég tevékenysége felé. Egyfelől ez adja a vállalatirányítási és marketing tudományok egyik új vonulatának aktualitását. Másfelől jelenlegi, környezetromboló viselkedésünk és annak immár globálisan és lokálisan megjelenő káros hatásai a reformot teszik szükségessé. A vállalatoknak egész működésüket kell újrafogalmazniuk ökológiai szempontból, az egyéneknek pedig fogyasztói és vásárlói szokásaikat kell átgondolniuk, ha továbbra is egy lakható bolygón kívánnak élni. Visszatérve a mikroökonómia szintjére: a megoldás a környezet- tudatos vállalatvezetés és a zöld marketing lehet. Ezek lényege, hogy a mindennapi gyakorlat környezetet kevésbé terhelő módját igyekeznek megtalálni, s ezt a piac felé kommunikálni, stratégiai előnyhöz juttatva a céget. A fő cél tulajdonképpen ugyanaz: hosszú távú versenyképesség.
Ez a bevezető egy több cikkből álló sorozat első láncszeme. A témák széles skálát ölelnek fel az elméleti alapoktól a gyakorlati programok ismertetéséig. Az összekötő kapocs a vállalat és a környezetvédelem. Az itt következő első írás a környezeti szempontú vállalati gyakorlattal foglalkozik. A későbbiekben reményeink szerint az adott témák szakértői fognak írni az új magyar környezetbarát termék védjegyről, az ökológiai mérlegről, az INEM-ről (International Network of Environmental Management) és annak éppen létrejövő magyar tagszervezetéről, az Elzász tartomány és Baranya megye között kibontakozó integrált környezetvédelmi programról és a következményképpen esetleg beinduló zöld szempontú hitelelbírálásról. Szeretnénk, ha néhány hazai esettanulmány is helyet kaphatna olyan vállalatokról, amelyek elkötelezték magukat a környezettudatos gazdálkodás mellett.
Ehhez várjuk érdeklődő cégek és szakértők jelentkezését az alábbi címen: Tóth Gergely, Janus Pannonius Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Marketing Tanszék, tel.: 72/411-433, fax.: 72/433-129, e-mail: tothg@ktk.jpte.hu.

Downloads

Megjelent

2019-12-02

Hogyan kell idézni

Tóth, G. (2019) „Mindennapi gazdasági döntések és mindennapi környezetvédelem”, Marketing & Menedzsment, 29(1), o. 33–37. Elérhető: https://journals.lib.pte.hu/index.php/mm/article/view/2493 (Elérés: 9 október 2024).

Folyóirat szám

Rovat

Ökomarketing