A nagyító (nyomatékosító, jelentéssűrítő, túlzó) képzők a magyarban (az augmentatívumok)

Absztrakt

Az evaluatív morfológia a nyelvészetnek az a területe, amely az értékelő tartalommal rendelkező morfológiai derivátumok képzését vizsgálja (augmentatívumok, diminutívumok, pejoratívumok és amelioratívumok). Bár a magyar nyelvben az értékelő szerkezetek nem minden esetben tekinthetők tisztán morfológiai jelenségeknek (nem mindig sorolhatók a szóalkotási folyamatok végtermékei közé), az evaluatív formák létrehozásában a morfológia meghatározó szerepet játszik; ugyanakkor a pragmatika szerepe szintén központinak tűnik. További lényeges kérdés az a széles szemantikai árnyalatrendszer, amely rendszerint együtt jár az augmentatívumokkal, diminutívumokkal, pejoratívumokkal és amelioratívumokkal. A tanulmány célja a magyar augmentatívumok vizsgálata, amely összetett feladat, tekintettel pragmatikai funkcióik és jelentésárnyalataik nagyfokú változatosságára. A dolgozat ugyanakkor arra törekszik, hogy bemutassa, miként és hol kapcsolódik össze a morfológia, a szemantika és a pragmatika a magyar evaluatív formák esetében. A tanulmány első része az archaikus, ritka és nem produktív -ók képző vizsgálatának szentelődik, míg a második rész más képzők (például -ságos, -(V)s, valamint -cska) jellemzésére összpontosít – olyan szóalkotó elemekére, amelyek különböző kontextusokban fejeznek ki augmentatív jelentést.