A létigés határozói igeneves konstrukció a magyarban és a magyar nyelv tanításában

Absztrakt

A tanulmány a magyar predikatív határozói igeneves szerkezet sajátosságait és taníthatóságát vizsgálja a magyar mint idegen nyelv oktatásában. A [VM+BE+V_ADV] szerkezet egy igekötőből (igei módosítóból), a van létigéből és egy -va/-ve képzős határozói igenévből áll. Noha a kifejezés a mindennapi nyelvhasználatban széles körben elterjedt (pl. el van törve a kezem, meg vagyok fázva), a preskriptív normák hatására hosszú ideje stigmatizált, és a magyar mint idegen nyelv tanításában csak ritkán tárgyalják. Korábbi kutatásokra és saját megfigyeléseinkre támaszkodva a szerkezetet három csoportra osztjuk az igék argumentumszerkezete alapján, és részletesen vizsgáljuk morfoszintaktikai, szemantikai és pragmatikai tulajdonságait. Amellett érvelünk, hogy a jelenség leírásához jobban illik egy konstrukcióalapú megközelítés, amely a kifejezést holisztikusan kezeli, nem pedig generatív szabályrendszerként értelmezi. A dolgozat pedagógiai vonatkozásokat is feltár: vizsgálja, hogy mikor, hogyan és milyen tanulócsoport számára érdemes a szerkezetet tanítani. Két oktatási stratégiát javasolunk: elemző megközelítést a szabályosabb formák esetében, lexikai alapú kezelést az idiomatikus vagy kevésbé kiszámítható kifejezések kapcsán. Ezeket konkrét tanórai feladatokkal szemléltetjük. Az eredmények rávilágítanak, hogy indokolt a nagy gyakoriságú [VM+BE+V_ADV] konstrukció integrálása a kommunikatív szemléletű nyelvoktatásba, ugyanakkor figyelembe kell venni a kifejezés szociolingvisztikai státuszát és a tanulók felkészültségét is.