Köszöntő

Szerzők

  • Tibor Gonda
  • Antal Aubert

Absztrakt

KÖSZÖNTŐ
Tisztelt Olvasónk!
Folyóiratunk életében nagy jelentőséggel bírt volna a III. Nemzetközi Turizmusmarketing
Konferencia. Szerettük volna átnyújtani a résztvevő szakembereknek az eddig nyomtatásban is
megjelent számainkat valamint szerkesztőbizottsági ülést is tartottunk volna. Sajnos a koronavírus
járvány keresztbe húzta a számításunkat. Szerencsére ugyanakkor a konferencia tanulmányok
döntő része beérkezett időben, melyek közül a tudományos bizottság ajánlásait figyelembe véve,
az idei első és második számunkban le tudunk közölni csaknem tíz, szakmai közérdeklődésre is
számot tartó tanulmányt. Mivel a merítési bázis is nagy volt, ezért a közölt tanulmányok is
szerteágazó területeket ölelnek fel. A koronavírus járvány gyökeresen változtatta meg a világ
turizmusát. E számunk megjelenésekor is kétséges még, hogy az ágazatot ért csapás tartós válságot
eredményez-e, vagy a turizmus érintettjei kellően reziliensen reagálnak a sokkra, melynek
köszönhetően viszonylag gyorsan visszaáll az élet a normál kerékvágásba, valamint ott folytatódik
a turizmus gyakorlata, ahol idén márciusban megszakadt. Tudjuk, hogy a turizmus és marketing
szakemberek közül is sokakat foglalkoztat ez a téma, ezért terveink szerint még az idei évben
szeretnénk egy számot szentelni a válság hatásaival foglalkozó kutatások eredményeinek
bemutatására, valamint elemzések, következtetések közzétételére.
A paradigma váltó innovációk sok esetben jelentősen átalakították a turisztikai fogyasztási
szokásokat is. Minden bizonnyal így lesz ez az önvezető autók megjelenése és elterjedése után is.
Ezzel a témával foglalkozik az első tanulmányunk: „Az önvezető járművek fogyasztói szokásokra
és turizmusra gyakorolt hatása” (szerzők: Ásványi Katalin - Miskolczi Márk - Jászberényi
Melinda). Az Airbnb térnyerése Budapesten hallatlanul dinamikus volt az előző években.
Szerencsére ugyanakkor fővárosunk növekvő turizmusa megfelelő forgalmat eredményezett a
kereskedelmi szállásoknak is, így nem alakult ki a két szálláshely típus üzemeltetői között
kezelhetetlen feszültség. Minek köszönhető az Airbnb sikere? Mi motiválja a hazai turistákat arra,
hogy ezt a szálláshely formát preferálják? Erről olvashatnak többet „Az Airbnb használat
motivációs tényezői a magyar turisták körében” című tanulmányban. (szerzők: Dudás Gábor - Vida
György)
A PTE KTK Marketing és Turizmus intézetének munkatársai 2018-ban országos reprezentatív
felmérés keretében vizsgálták a hazai lakosság turizmussal kapcsolatos fogyasztási sajátosságait.
A turizmust is érintő kutatások azóta is folyamatosan zajlanak, és egy nagyobb jelentőségű
sportfogyasztási munka eredményeire építve született meg „Az életstíluscsoportok sportcélú
utazásai” című műben. (Szerzők: Csóka László - Hegedűs Réka - Törőcsik Mária)
Szintén a fogyasztással, mégpedig a hallgatók kulturális fogyasztásával foglalkozik a negyedik
cikkünk a „Turizmus szakos hallgatók kultúrafogyasztásának sajátosságai” című tanulmány.
(szerző: Kántor Szilvia)
Régi törekvésünk, hogy növeljük az angolul megjelenő publikációk számát a TVT-ben. E
tekintetben a jelen számunk sikeres, hiszen két jelentős munkát is meg tudunk jelentetni. Az első a
fővárosunk turizmusa szempontjából kiemelt fontossággal bíró üzleti turizmus témakörével
foglalkozik. „Élmény- alapú utazás a Budapestre irányuló üzleti turizmusban” (szerzők: Pinke-
Sziva Ivett - Boros Kitti) A második munka pedig a hazai lakosság attitűdjét vizsgálja az utazás
biztonság és kockázati kérdéseivel kapcsolatban. (szerző: Csapó János- Törőcsik Mária).
Nagy öröm szerkesztőbizottságunk számára, hogy csatlakozott a munkánkhoz Piskóti István
professzor úr is, aki a miskolci turizmusképzés meghatározó alakja és a marketing és a
turizmustudománynak egyaránt elismert kutatója és oktatója.
Minden kedves olvasónknak érdekes perceket, hasznos új információkat kívánunk


Dr. Gonda Tibor

Dr. Aubert Antal

Downloads

Megjelent

2021-07-05

Hogyan kell idézni

Gonda, T., & Aubert, A. (2021). Köszöntő. Turisztikai és Vidékfejlesztési Tanulmányok, 5(1). Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/tvt/article/view/4748

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 3 4 > >>