Konformizmus a modernizmusban?

a XX. századi zene kritikája Sztravinszkj zenéjén és Adorno szemüvegén keresztül

Absztrakt

A tanulmány célja, hogy bemutassa Igor Sztravinszkij zenéjén keresztül a XX. század zenekritikáját, elméleti oldalról, filozófiai megközelítésben. Sztravinszkij folklorista, majd pedig neoklasszicista művei az egyik legjelentősebb zenefilozófiai értekezés, az 1949-ben megjelent Az új zene filozófiája (Philosophie der Neuen Musik) alapját képezi. Theodore W. Adorno, aki gyökereiben vizsgálja az általa kijelölt két zeneszerzési pólushoz viszonyítva az adott kor műveit, Sztravinszkij komponálási stílusát teljességgel elveti és a zene regressziójaként tekint rá, míg Arnold Schönberg technikáját tartja a haladásnak és a modern zene úttörőjének. Tézisében részletesen taglalja, hogyan hat a társadalomra a népi, a barokk és ókori zene motívumainak visszahozatala a zenébe, Sztravinszkij és követői hogyan ágyaznak meg a tömegkultúra térhódításának. Az értekezés éles kritikát fogalmaz meg, mely lényegében a legtöbb korabeli zeneszerzőt konformitással bélyegez meg. Bár jelenleg, a XXI. században már nem lehet perifériákat kijelölni a zenében, mégis érdemes a XX. századi, a zenében lezajló folyamatok értelmezéséhez, társadalomra kifejtett hatásai
és utóhatásai végett figyelembe venni Adorno értekezéseit, mely támaszt nyújthat ahhoz, hogy megértsük a Sztravinszkij zenéjét körülvevő negatív felhang okait is.